Itt is az első fejezet. Jó olvasást hozzá!
Ha lehet akkor értékeljétek is! Fontos lenne a visszajelzés.
Előre is köszi.
Ha lehet akkor értékeljétek is! Fontos lenne a visszajelzés.
Előre is köszi.
- Szia Haley! Nem hiszem el, hogy
megint ez a hülyeséget nézed. Mond már el nekem mi abba a jó, hogy autók
köröznek egy pályán! - mondta nyafogva ismét Blair.
Meg tudd már ezzel őríteni legjobb
barátnőm. Kiskorom óta szeretem a motorsportokat, főként a Forma 1-et. Nem
tehetek róla, nagyon szeretem a száguldást. Bár még emlékszem olyanra is, hogy
4 éves korom környékén apa és a nővérem el tudott üldözni a Tv-től, ha
bekapcsolták az F1-et. Aztán mi történt arra nem emlékszem, apa azt mondja
egyszer csak ott maradtam velük és rámutattam Kimi Raikkönenre és azt mondtam
mostantól neki fogok szurkolni. Onnantól kezdve pedig mindig megnéztem a
futamokat és mostanra mindent tudok már erről a sportról.
Blairt pedig gimnazista korom óta ismerem.
Tudom nem mesébe illő barátság, hogy már óvoda óta barátkozunk, de ez annak
köszönhető, hogy elköltöztem a hazámból már nagyon fiatalon. Nem a szüleimmel
együtt, hanem egyedül. Mikor Magyarországon betöltöttem a 16-ot úgy döntöttem
kimegyek Amerikába a rokonokhoz és ott fogok tanulni. Anyuék nehezen engedtek,
de belátták ez így jobb lesz nekem is. Az első hónapokba nagyon nehéz volt, de
aztán kezdtem belerázódni, sokáig nehéz volt beilleszkedni, sőt mondhatom
barátom se volt igazán. Aztán két hónap eltelt a suliból és én lebetegedtem,
kicsit pedig megijedtem, hogy hogyan fogom megkapni a házi feladatokat, de
másnap megjelent Blair. Ismertem őt, mert együtt jártunk néhány órára, de azt
hittem ő azt se tudja, ki vagyok. Nem mintha a nagymenőkhöz tartozott volna, de
neki is megvolt a baráti társasága. Így nem igazán értettem miért van nálunk. Ő
pedig elmondta, azért jött, mert már az első nap beszélni akart velem, de nem
volt bátorsága és addig nem szedte össze magát. Onnantól viszont egyre többet
beszélgettünk, moziba jártunk, míg szinte elválaszthatatlan barátok lettünk.
De, hogy miért félt az első napokba oda jönni hozzám, azt most sem tudom.
Ehhez a történethez még hozzá
tartoznak a változások. Az egyik legnagyobb persze a költözés a családom
nélkül. Viszont én a nevem megváltoztatását is ide sorolom, mert engem
Magyarországon Fehér Lillának hívtak. Hát az igaz, hogy nem csak múlt idő, mert
néha még ma is használom, de jobban szeretem, ha a hazámon kívül Haley
Scottt-nak hívnak. Azért változtattam, mert nem szerettem, hogy nem tudják
kimondani a nevem. Az egyetemen is sokan csodálkoztak, hogy akkor most mi is
van a nevemmel. A hév viszont nem csak itt ragadott el engem, hanem a sok
iskolával. Mármint én sportriporter akartam lenni kiskorom óta, és fel is
vettek arra a szakra, és már fél éve tanultam is, amikor Blair észhez térített
és felvettem mellé a rendezvényszervezést.
- Hahó Hays! Figyelsz te rám
egyáltalán?
- Mi? Jaj, bocsi belemerültem a
futam összefoglalóba. Tegnap nem láttam, mert mint tudod veled voltam bulizni.
- Jól van, bocsi, ha ezt akartad
hallani. Am azért jöttem csak be, mert vár téged egy hívás, aminek lehet, hogy
örülni fogsz. –B.-vel már egy ideje együtt dogozunk a Dreams Forever
rendezvényszervező cégnél. Tudom kicsit nyálas a neve, de mikor a céget
alapították a főnök megkérdezte a kislányát mi legyen a neve apuci
vállalkozásának és a kiscsaj ezt találta ki. Mélyről kezdtük Blairrel gyorsan
feltornáztuk magunkat és már mi vezetjük a zürichi céget. A mostani főnökünk
bízik bennünk, és tudja, hogy mindig a maximumon teljesítünk, amikor egy
esküvőt, vagy egy céges partit kell megszervezni.
- Na, szóval ki is telefonál?
–próbáltam rá venni Blairt, hogy mondja el, de nem tette.
- Vedd fel és megtudod!
- Haló itt Haley Scott– mondtam és
vártam a választ.
- Áh Miss. Scott. Őrölök, hogy
végre el tudtam érni. Jaj, bocsánat be se mutatkoztam én Emily Johnson vagyok.
Bernie Ecclestone titkárnője.
- Oh, miben segíthetek?
- Nem tudom, lehet, későn szólok,
de szeretnénk, ha a jövő heti Brazil Nagydíj hétvégéjét ön szervezné meg.
- Értem és mire gondolt?
–kérdeztem, mert ilyet még nem szerveztem, de nagyon kíváncsi voltam.
- Hát csütörtök estére egy
koncertekkel egybekötött buli kellene a szurkolóknak és vasárnapra, pedig egy
after party a pilótáknak szerelőknek meg egyebek. Tudja ez az utolsó futam a
szezonban. –magyarázta a helyzetet perceken keresztül.
- Igen, igen értem. Tudja egy
kicsit késő szólt, de minden tőlem telhetőt megteszek. Szóval akkor legyen
zene, étel és ital is akkor az after party-n . A pilótáknak pedig legyen egy
külön asztala? Bár akiknek van barátnője és ott lesz, az jelezhetné nekem, mert
akkor az asztalt is úgy szervezném nekik. Van a pálya mellett elég nagy terem
ugye? Azt nem kell külön intéznem? –kérdeztem profihoz méltón, pedig belül
nagyon izgultam, hogy én szervezem ezt.
Jó igaz mindenképp ott lettem
volna. Blair kísért volna el, de most együtt szervezzük ezt a hatalmas
eseményt. Talán ha ez összejön több bulit is, mi szervezünk. Ráadásul még a
boxutcába is sétálhatok és megismerhetem a pilótákat. Jensont és Lewist
ismerem, mert egy partit már tartottunk a McLaren gyáránál. Velük az óta is
beszélek néha.
- Igen az tökéletes lesz. A
pilótákat pedig majd megkérdezem, és az információt elküldöm e-mailbe.
- Rendben van. Én szerdán már oda
utazok, hogy a többit a helyszínen intézzem el. Visz hall. –köszöntem el és
tettem le a telefont. Alig vártam már hogy elmeséljem az egészet B.-nek.
De ahogy felnéztem, nem láttam
sehol. Átrohantam az ő irodájába ott se volt. Kimentem a titkárnőjéhez, de ő se
tudott semmit. Mikor már épp fel akartam hívni jött egy sms tőle, hogy Zürichbe
vár a kedvenc kávézónkba. Két helyen
volt a cégnek irodája: Zürichbe és New Yorkba. Zürichhez közel van házam Baarba
Blairnek pedig Regensbe. De én itt jobban szeretek, mint a New Yorki lakásomba.
Ez közelebb van a hazámhoz.
Lementem az irodaház parkolójába,
megkerestem az Infinitimet beszálltam majd elindultam a kávézó felé. Mikor
sikerült leparkolnom kiszálltam és majdnem hasra estem a saját lábamba. Nem is
én lettem volna, ha nem teszem ezt, mindig is bénának számítottam. Kiskoromban eltörtem a bokám, a könyököm a
kezeimet többször is és mindig van valamilyen seb rajtam.
- Szóval? –támadott le Blair
miközben leültem az asztalunkhoz a latémmal.
A Caffe Royal semmit sem
változott. Két éve mikor először jöttünk a Svájcba René hozott ide minket. Azonnal
beleszerettünk, mert az egész hely világos mivel óriási üvegablakok vannak azon
az oldalon, ami az utcára néz. Nyáron, a teraszon is vannak asztalok de,
ilyenkor ősszel nincs már jó idő, így ilyenkor belülre szorulunk. Bent minden
ciklámen és világoszöld. A falakon pedig különböző képek lógnak Svájcról.
Vannak olyanok, amiket profi fotós készített és van néhány kép, amit az ide
látogatók csináltak. Mit ne mondjak, nagyon jól mutat együtt. A berendezés 21.
századi. Bőrborításúak a székek és a boxok is. A bárpultnál pedig
elhagyhatatlan a bárszék. Az egyik fiút én szereztem ide, mert még
Magyarországon volt az osztálytársam és később pincérkedni tanult.
- Ugye azt még tudod, hogy Bernie
Ecceston titkárnője hívott?
- Igen, igen. Ő az imádott sportod
tulajdonosa. Úgy értem Bernie nem a titkárnő
- Aha, értem. Szóval azért hí… -
kezdtem bele a mondanivalómba mikor meghallottam az Every teardrop is a
waterfallt a Coldplaytől, ami a csengőhangom volt.
Szia!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik a történeted, ötletes az alapja :)
Kíváncsian várom már, hogy hogyan fog megismerkedni Sebastiannal :D
Siess a folytatással. :DD
Puszii.
Köszönöm :D Ha minden jó megy holnap jön a folytatás, és remélem az is tetszeni fog.
VálaszTörlés