1. fejezet: A munka

Itt is az első fejezet. Jó olvasást hozzá!
Ha lehet akkor értékeljétek is! Fontos lenne a visszajelzés.
Előre is köszi.

- Szia Haley! Nem hiszem el, hogy megint ez a hülyeséget nézed. Mond már el nekem mi abba a jó, hogy autók köröznek egy pályán! - mondta nyafogva ismét Blair.

Meg tudd már ezzel őríteni legjobb barátnőm. Kiskorom óta szeretem a motorsportokat, főként a Forma 1-et. Nem tehetek róla, nagyon szeretem a száguldást. Bár még emlékszem olyanra is, hogy 4 éves korom környékén apa és a nővérem el tudott üldözni a Tv-től, ha bekapcsolták az F1-et. Aztán mi történt arra nem emlékszem, apa azt mondja egyszer csak ott maradtam velük és rámutattam Kimi Raikkönenre és azt mondtam mostantól neki fogok szurkolni. Onnantól kezdve pedig mindig megnéztem a futamokat és mostanra mindent tudok már erről a sportról.

 Blairt pedig gimnazista korom óta ismerem. Tudom nem mesébe illő barátság, hogy már óvoda óta barátkozunk, de ez annak köszönhető, hogy elköltöztem a hazámból már nagyon fiatalon. Nem a szüleimmel együtt, hanem egyedül. Mikor Magyarországon betöltöttem a 16-ot úgy döntöttem kimegyek Amerikába a rokonokhoz és ott fogok tanulni. Anyuék nehezen engedtek, de belátták ez így jobb lesz nekem is. Az első hónapokba nagyon nehéz volt, de aztán kezdtem belerázódni, sokáig nehéz volt beilleszkedni, sőt mondhatom barátom se volt igazán. Aztán két hónap eltelt a suliból és én lebetegedtem, kicsit pedig megijedtem, hogy hogyan fogom megkapni a házi feladatokat, de másnap megjelent Blair. Ismertem őt, mert együtt jártunk néhány órára, de azt hittem ő azt se tudja, ki vagyok. Nem mintha a nagymenőkhöz tartozott volna, de neki is megvolt a baráti társasága. Így nem igazán értettem miért van nálunk. Ő pedig elmondta, azért jött, mert már az első nap beszélni akart velem, de nem volt bátorsága és addig nem szedte össze magát. Onnantól viszont egyre többet beszélgettünk, moziba jártunk, míg szinte elválaszthatatlan barátok lettünk. De, hogy miért félt az első napokba oda jönni hozzám, azt most sem tudom.

Ehhez a történethez még hozzá tartoznak a változások. Az egyik legnagyobb persze a költözés a családom nélkül. Viszont én a nevem megváltoztatását is ide sorolom, mert engem Magyarországon Fehér Lillának hívtak. Hát az igaz, hogy nem csak múlt idő, mert néha még ma is használom, de jobban szeretem, ha a hazámon kívül Haley Scottt-nak hívnak. Azért változtattam, mert nem szerettem, hogy nem tudják kimondani a nevem. Az egyetemen is sokan csodálkoztak, hogy akkor most mi is van a nevemmel. A hév viszont nem csak itt ragadott el engem, hanem a sok iskolával. Mármint én sportriporter akartam lenni kiskorom óta, és fel is vettek arra a szakra, és már fél éve tanultam is, amikor Blair észhez térített és felvettem mellé a rendezvényszervezést.

- Hahó Hays! Figyelsz te rám egyáltalán?

- Mi? Jaj, bocsi belemerültem a futam összefoglalóba. Tegnap nem láttam, mert mint tudod veled voltam bulizni.

- Jól van, bocsi, ha ezt akartad hallani. Am azért jöttem csak be, mert vár téged egy hívás, aminek lehet, hogy örülni fogsz. –B.-vel már egy ideje együtt dogozunk a Dreams Forever rendezvényszervező cégnél. Tudom kicsit nyálas a neve, de mikor a céget alapították a főnök megkérdezte a kislányát mi legyen a neve apuci vállalkozásának és a kiscsaj ezt találta ki. Mélyről kezdtük Blairrel gyorsan feltornáztuk magunkat és már mi vezetjük a zürichi céget. A mostani főnökünk bízik bennünk, és tudja, hogy mindig a maximumon teljesítünk, amikor egy esküvőt, vagy egy céges partit kell megszervezni.

- Na, szóval ki is telefonál? –próbáltam rá venni Blairt, hogy mondja el, de nem tette.

- Vedd fel és megtudod!

- Haló itt Haley Scott– mondtam és vártam a választ.

- Áh Miss. Scott. Őrölök, hogy végre el tudtam érni. Jaj, bocsánat be se mutatkoztam én Emily Johnson vagyok. Bernie Ecclestone titkárnője.

- Oh, miben segíthetek?

- Nem tudom, lehet, későn szólok, de szeretnénk, ha a jövő heti Brazil Nagydíj hétvégéjét ön szervezné meg.

- Értem és mire gondolt? –kérdeztem, mert ilyet még nem szerveztem, de nagyon kíváncsi voltam.

- Hát csütörtök estére egy koncertekkel egybekötött buli kellene a szurkolóknak és vasárnapra, pedig egy after party a pilótáknak szerelőknek meg egyebek. Tudja ez az utolsó futam a szezonban. –magyarázta a helyzetet perceken keresztül.

- Igen, igen értem. Tudja egy kicsit késő szólt, de minden tőlem telhetőt megteszek. Szóval akkor legyen zene, étel és ital is akkor az after party-n . A pilótáknak pedig legyen egy külön asztala? Bár akiknek van barátnője és ott lesz, az jelezhetné nekem, mert akkor az asztalt is úgy szervezném nekik. Van a pálya mellett elég nagy terem ugye? Azt nem kell külön intéznem? –kérdeztem profihoz méltón, pedig belül nagyon izgultam, hogy én szervezem ezt.

Jó igaz mindenképp ott lettem volna. Blair kísért volna el, de most együtt szervezzük ezt a hatalmas eseményt. Talán ha ez összejön több bulit is, mi szervezünk. Ráadásul még a boxutcába is sétálhatok és megismerhetem a pilótákat. Jensont és Lewist ismerem, mert egy partit már tartottunk a McLaren gyáránál. Velük az óta is beszélek néha.

- Igen az tökéletes lesz. A pilótákat pedig majd megkérdezem, és az információt elküldöm e-mailbe.

- Rendben van. Én szerdán már oda utazok, hogy a többit a helyszínen intézzem el. Visz hall. –köszöntem el és tettem le a telefont. Alig vártam már hogy elmeséljem az egészet B.-nek.

De ahogy felnéztem, nem láttam sehol. Átrohantam az ő irodájába ott se volt. Kimentem a titkárnőjéhez, de ő se tudott semmit. Mikor már épp fel akartam hívni jött egy sms tőle, hogy Zürichbe vár a kedvenc kávézónkba.  Két helyen volt a cégnek irodája: Zürichbe és New Yorkba. Zürichhez közel van házam Baarba Blairnek pedig Regensbe. De én itt jobban szeretek, mint a New Yorki lakásomba. Ez közelebb van a hazámhoz.

Lementem az irodaház parkolójába, megkerestem az Infinitimet beszálltam majd elindultam a kávézó felé. Mikor sikerült leparkolnom kiszálltam és majdnem hasra estem a saját lábamba. Nem is én lettem volna, ha nem teszem ezt, mindig is bénának számítottam.  Kiskoromban eltörtem a bokám, a könyököm a kezeimet többször is és mindig van valamilyen seb rajtam.

- Szóval? –támadott le Blair miközben leültem az asztalunkhoz a latémmal.

A Caffe Royal semmit sem változott. Két éve mikor először jöttünk a Svájcba René hozott ide minket. Azonnal beleszerettünk, mert az egész hely világos mivel óriási üvegablakok vannak azon az oldalon, ami az utcára néz. Nyáron, a teraszon is vannak asztalok de, ilyenkor ősszel nincs már jó idő, így ilyenkor belülre szorulunk. Bent minden ciklámen és világoszöld. A falakon pedig különböző képek lógnak Svájcról. Vannak olyanok, amiket profi fotós készített és van néhány kép, amit az ide látogatók csináltak. Mit ne mondjak, nagyon jól mutat együtt. A berendezés 21. századi. Bőrborításúak a székek és a boxok is. A bárpultnál pedig elhagyhatatlan a bárszék. Az egyik fiút én szereztem ide, mert még Magyarországon volt az osztálytársam és később pincérkedni tanult.

- Ugye azt még tudod, hogy Bernie Ecceston titkárnője hívott?

- Igen, igen. Ő az imádott sportod tulajdonosa. Úgy értem Bernie nem a titkárnő

- Aha, értem. Szóval azért hí… - kezdtem bele a mondanivalómba mikor meghallottam az Every teardrop is a waterfallt a Coldplaytől, ami a csengőhangom volt.