38.Fejezet

Sziasztok! Ismét itt vagyok, és továbbra is csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom, hogy csak ilyen nagy kihagyásokkal tudok új részt hozni. A blogot viszont nem szeretném bezárni, mert a történet egész sokáig megvan a fejemben csak kevés az időm megírni. Viszont most, hogy végre meglett a jogsim nyertem pár plusz órát, amit szeretnék majd az írásra fordítani.
Na jó, de mielőtt még az új rész jönne, el sem hiszem, hogy ezt írom de 1 ÉVES A BLOG!!! OMG! Nehéz elhinni, hogy már egy éve megosztom veletek ezt a furcsa kis történetet, és nagyon köszönöm, hogy azóta is olvastok. Ti vagytok a legjobbak.

Na jó, tényleg már csak egy dolog. Mivel a hétvégén nem hoztam részt. De most muszáj még a születésnap mellé megünnepelni, hogy Vettel már 4-szer lett világbajnok. Szinte hihetetlen. Remélem még sok cím fog a neve mellett szerepelni.

38. Fejezet:

Először szerdán volt időm elszabadulni a munkából, és ezt arra használtam, hogy Sebastiannal találkozzam. Haza menni már nem volt időm előtte így reggel vittem magammal egy másik ruhát a munkahelyemre és ott öltöztem át. Egy órával korábban el is mentem, és persze mindenki azonnal kérdezte hova megyek ilyen csinosan, a pletyka pedig gyorsan terjedt, hogy a főnök, aki sohasem találkozik férfiakkal most randira megy. Mondhatom szép, hogy milyen jól ismerik az alkalmazottak az ember magánéletét.

Néhány perc múlva már Vettel felhajtóján álltam meg. Ő pedig a saját autójának neki támaszkodva várt engem, és miután kiszálltam egy csókkal köszöntött. Aminek nem szerettem volna véget vetni. Jó volt ismét a közelében lenni, és érezni az illatát, és a nyugalmat, ami belőle áradt.

- Biztos, hogy nem gondoltad meg magad?

- Igen! –pillantottam rá mérgesen.

- Akkor mehetünk is –és elindult a saját Infiniti-éhez. –Jut eszembe, nem tudnál egy kicsit arrébb állni az autóddal?

- Seb, nem azért, de szerintem egyszerűbb lenni az enyémmel menni. –csóváltam a fejem, mert az enyém is ugyan olyan volt, mint az ő autója, csak más volt a rendszám.

- Nem, nem, mert nem adnád oda a kulcsot, hogy én vezessek. –szólt ki már az autóból.

Nem tudtam sehogy se meggyőzni őt, így arrébb álltam, majd beültem mellé. Nem sokat autóztunk maximum negyed órát, és megállt egy parkolóban, ahol semmi sem volt.

- Seb, te itt akarsz eltenni láb alól? Azért választhattál volna valami kellemesebb helyet.

- Nyugi nem öllek meg. –válaszolta, és elindult az autó csomagtartójához.

Utána mentem én is és megláttam egy nagyobb hátizsákot, meg egy kisebbet. Úgy tűnt túrázni készül. Közben pedig rájöttem miért nem akart az én autómmal jönni. Mert akkor át kellett volna pakolni, és nem lett volna meglepetés.

- Szólhattál volna, mert akkor nem magas sarkúban jövök, és nem is ilyen ruhában.

Nem szólt rá semmit, csak oda ment a hátsó üléshez, és előhúzott még egy táskát, amiben kényelmesebb ruha és egy túra cipő volt. Javaslatára visszaszálltam az autóba, és gyorsan átöltöztem, és minden jó volt. Még a cipő méret is passzolt.

- Hogyan? Hogy sikerült eltalálnod mindent? –kérdeztem tőle, mert egyszerűen nem hittem el.

- Kis segítséggel –vallotta be. – A cipő méret miatt a húgodat hívtam fel. A többit pedig Linda segítette megvenni.

- Oh, tetszik, hogy feltaláltad magad. Most már azt is elárulod hova megyünk?

- Túrázni –mosolygott rám és felvette a nagyobb hátizsákot. –Remélem nem nagyon utálod.

- Hát szó mi szó nem a kedvencem, de nem fogok bele halni.

Felvettem a kisebb hátizsákot, tényleg csak akkora volt, hogy alig éreztem. Őt viszont nagyon sajnáltam a nagy táskával a hátán. Néha megkérdeztem, ne cseréljünk-e. De a válasz mindig az volt, ő a férfi, és ezért neki kell cipelni.

Az út közbe sokat beszélgettünk, és nevetgéltünk, így nem vettem észre, hogy egy kicsit el is fáradtam. Csak akkor tűnt fel, amikor megálltunk és azt mondta megérkeztünk. Levettük mind a ketten a hátizsákokat, és utána körülnéztem.

Egy gyönyörű kis tisztáson voltunk, ahonnét lehetett látni néhány hegy csúcsát, de nagyrészt az erdő vette körül, és a hegygerincről csordogált egy kispatak. A tisztás akkora volt, hogy két nagyobb fa asztal és hozzá a padok elfértek, ezen kívül még körülbelül három pokrócnyi hely volt.

- Egy kicsit elfordulnál –kérlelt engem, de én helyette egy kis sétára mentem.

Néhány perce sétáltam csak, amikor utánam jött, hogy ha gondolom vissza mehetek, így együtt oda sétáltunk, ahol előtte ott hagytam.

Csodás látvány fogadott. Egy kockás pléd volt leterítve, amit mellesleg nem tudom, hogy talált, vagy egyáltalán hogy jutott az eszébe. A pokrócon pedig meg volt terítve, igazi kis pikniket hozott össze.

- Nem tetszik? –törte meg a csendet.

- Ez egyszerűen hihetetlen. –mondtam, miután már meg tudtam szólalni.

- Huh, örülök, hogy ezt mondtad, mert kicsit féltem a reakciódtól.

- Ennyire ijesztő lennék?

- Igen. –vágta rá azonnal, de utána rögtön magához húzott és megcsókolt.

Hosszas csókunkat hasam korgása szakította meg. Igen így jár az ember, ha nem eszik eleget a munkahelyén.

- Éhes vagy? –kérdezte tőlem kedvesen, én pedig bólogattam, mint egy öt éves kisgyerek.

Sebastian leült a plédre, én pedig annyira közel ültem hozz amennyire csak lehetett. Rég nem éreztem ehhez foghatót, amikor ott ültünk ketten. Biztonságban éreztem magam és ez meglepett, mert mióta elhagytam Magyarországot sosem éreztem így.

- Mit szeretnél enni? –kérdezte, és közelebb húzott egy nagy tálat, amin szendvicsek sorakoztak.

- Azt ott. –mutattam az egyikre, majd miután megkaptam bele is haraptam. – Ez határozottan finom. Te csináltad?

- Én bizony –nézett a tálra büszkén.

- Oh, micsoda tehetséged van ehhez is.

- Köszönöm. De mi az az is a mondat végén? –cukkolt így ki kellett mondanom.

- A vezetéshez is értesz.

- Csak ahhoz? –kérdezte, majd ismét megcsókolt. Én pedig rájöttem mire gondolt.

- Na, jó. Ez is megy neked. –adtam meg magam.

Még egy kicsit beszélgettünk, majd hamarosan visszaindultunk, mert Seb mindent hozott magával, csak zseblámpát nem.

A vissza út már kicsit nehezebb volt. Elég meredek volt, az ösvény, ami felfele meg sem kottyant, de lefele kissé féltem. Na jó nem kissé, nagyon, ezért elég sok helyen Sebastiannak kellett segítenie.

Az autóhoz már szürkületben értünk, és hamarosan be is sötéted, így tökéletes volt az időzítésünk.

Sebastian házánál elbúcsúztunk, és megbeszéltük, hogy majd keres, ha visszajött a szüleitől. De megígértette velem azt is, hogy majd felhívom. Kaptam még egy búcsúcsókot, majd beültem az autómba, és haza indultam.

37.Fejezet

Sziasztok! Először is nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak most van új rész, de komolyan mondom megőrültek az iskolában. Semmi időm nincs, de még filmet nézni de. Viszont nem panaszkodni akarok, úgyhogy erről nem is írok többet. Csak még megnyugtatásként annyit, hogy azért továbbra is igyekszem folytatni a történetet. 

Másodszor pedig ma van Kimi Räikkönen szülinapja, úgyhogy nagyon boldog szülinapot neki!!! :D

 

37. Fejezet:

Korán reggel kellett kelnünk, 8 órakor. Ami igazából csak Fanninak bizonyult túl koránnak. Nagy nehezen sikerült csak kihúznom őt az ágyból, de amint felkelt gyorsan elkezdett ő is készülődni. Fél óra múlva már Blair és Jens háza előtt parkoltunk le.

Majdnem a szívinfarktus tört rám mikor Jenson kinyitotta az ajtót. Előző este is még úgy volt, hogy ő nem lesz itthon és ezért mi kísérjük el az orvoshoz drága barátnőmet.

- Szia! –köszöntem neki, de hangomon még érződött a meglepettség.

- Szia Haley! Rég láttalak. –köszöntött kedvesen. – Te pedig biztos Fanni vagy Hays tesója. Én Jenson vagyok.

Button beengedett minket a házba, pár perc után pedig B. is megjelent. Ragaszkodott hozzá, hogy ha már mind itt vagyunk, elkísérjük őt az orvoshoz. Így gyorsan eldőlt az is, hogy ki fog vezetni. Mivel a világbajnok Forma 1-es pilótánk nem volt hajlandó beülni más mellé.

Látszódott rajta is, hogy izgul már egy kicsit. Mégis csak ő lesz a büszke apa. Még akkor is, ha csak ilyen hirtelen történt az egész. Újabb meglepetésként ért az is, hogy egész úton be nem állt a szája. Végig arról beszélt milyen jó lenne már tudni a nemét a picinek. Sőt már egy egész kép volt a szeme előtt a gyerekszobáról. Blair pedig csak ámult és bámult, hogy már most mennyire oda van a babáért Jens.

Az ultrahangnál is mind bent voltunk, és be kell vallanom öröm volt barátnőmre és Jensonre nézni. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást, és a baba dolog csak még közelebb hozta őket egymáshoz.

- Doktor úr, lehet tudni, hogy fiú vagy lány lesz? –szólalt meg félve Button.

- Hát apuka, ha jól látom igen. Méghozzá ő egy kisfiú lesz. –válaszolta.

Jens arcán azonnal lehetett látni a felbecsülhetetlen boldogságot. Szerintem ő sem, mert arra gondolni, hogy fiú lesz. De nem csak ő örült Blair is. Mióta megtudta, hogy terhes azóta arról álmodozott, hogy kisfiú lesz. Ez a kívánsága pedig beteljesült.

Haza felé már a neveken is elkezdtek gondolkozni, persze egyetértés nem volt. Szüleiknek már régen elmondták, hogy hamarosan érkezik egy új családtag, de ezt a hírt, hogy fiú lesz még ők sem szerették volna elmondani, főleg nem telefonon. Úgy gondolták majd meglátogatnak mindenkit és személyesen mondják el ezt is, vagy azon is gondolkodtak, hogy majd csak meglepetés éesz.

A következő napok nagyon gyorsan elteltek. Vásárolgattunk, filmet néztünk, beszélgettünk és sokat sétáltunk Fannival. Viszont szombaton már neki is haza kellett mennie, hiszen neki javában ment az iskola. Igaz csak pár napot kellett mennie, azt hiszem kettőt és kitört neki a tavaszi szünet. A probléma csak az volt, anyuék szerették volna már otthon tudni.

- Haza jössz húsvétra? –kérdezte még mielőtt becsekkolt volna.

- Nem hiszem, még szombaton is dolgozom, és két napra nem érné meg haza menni.

- Megérné, mert a családoddal lehetnél. Így ki fest tojásokat velem?

- Gyanítom Kinga otthon lesz, majd ő segít.

- Oh. Egyszerűen nem értem miért nem tudtok ti ketten kibékülni.

- Mert nem. –feleltem és ezzel rövidre zártam a beszélgetést.

Pár perc múlva sikerült becsekkolni is és hamarosan a gépe is indult. Én pedig haza indulhattam ismét az üres házba.

Volt mit tennem, ugyanis Fanni szobája úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant. Volt pár ruhája, amit mindig nálam tartott, és ez minden alkalommal csak bővült, és most a ruhák nagy része a földön hevert, jó pár DVD-vel együtt. Néhány koszos tányérról, és zacskókról nem is beszélve. Gyorsan összepakoltam a szobában és már vége is lett a napnak.

Vasárnap pedig az egész házat kitakarítottam. Megjött végre a tavasz, és vele együtt az esküvőszezon és a gazdagok összejövetelei is sűrűsödtek, ami nekem is sokkal több munkával jár, így hétfőn már kora reggel az irodámban ültem.

Először szerdán volt időm elszabadulni a munkából, és ezt arra használtam, hogy Sebastiannal találkozzam. Haza menni már nem volt időm előtte így reggel vittem magammal egy másik ruhát a munkahelyemre és ott öltöztem át. Egy órával korábban el is mentem, és persze mindenki azonnal kérdezte hova megyek ilyen csinosan, a pletyka pedig gyorsan terjedt, hogy a főnök, aki sohasem találkozik férfiakkal most randira megy. Mondhatom szép, hogy milyen jól ismerik az alkalmazottak az ember magánéletét.

Szösszenet.

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak most jelentkezem, és most sem az új részt hoztam. Sajnos arra nem volt időm. Le is betegedtem meg elsősegélyre jártam, szóval csak úgy repül az idő. De a jó hír, hogy már lefeleltem bioszból, és akkor arra mostantól nem is kell tanulnom. Kedden lesz az elsősegély vizsga, utána pedig remélem minden vissza áll a régi kerékvágásba. 
Most egyébként, hoztam nektek egy rövidke történetet, ami a nyelvtan házim, kíváncsi vagyok rájöttök-e miről írok. Az egyik barátnőm, aki tud a blogról és olvassa is, hát ő csak másnap jött rá. hogy miről írtam.  Egyébként a feladat az volt, hogy az első és az utolsó mondat közé írjunk, egy történetet, és ez lett belőle. Remélem tetszik.
Kitartást a sulihoz, és igyekszem hozni a következő részt.

Az ablaknál állt és figyelte az utcát. Már régen elmúlt négy óra és azt ígérte addigra itthon lesz, de még minding nem érkezett meg, pedig sosem szokott ennyit késni. Idegességét az óra kattogása is fokozta: tik-tak.

- Hol van már? –kérdezte magába.

Tik-tak. Továbbra sem látta az autó közeledését, és kezdett attól félni, hogy valami történt kedvesével. Lassan két hete már elutazott, és azóta csak telefonon tudtak beszélni. De nem tudott mit tenni, munka volt és mennie kellett. Legszívesebben ő is elutazott volna férjével, viszont ő nem mehetett. Otthon kellett maradni, mivel még nem repülhetett és gondját kellett viselnie nem régen született kisfiuknak, akinek már nagyon hiányzott az apukája.

 Hiába az alatt a pár hét alatt, míg férje itthon volt, nagyon összeszoktak a kicsivel. Igaz hogy nem kislányuk született, mint szerették volna, viszont így is szerelem volt első látásra. Teljesen elkényeztette a kicsit és, hogy elutazott a pici azonnal észrevette. Azóta még többet sírt, és sokszor csak úgy tudta elaltatni őt az édesanyja, hogy felhívta kedvesét. Aki az időeltolódás ellenére mindig azonnal felvette a telefont. Lehet sokszor nem is aludt miatta, csak várta szerelme hívását, hogy haljon róla és a csöppségről. De nagy szüksége is volt a hangjukra, kellett a relaxációhoz, és a koncentrációhoz, sőt nyugodtabb volt, ha tudta minden rendben velük. Így munkájára is könnyebben tudott figyelni. Nagy része volt ennek az elmúlt hetek sikereiben.

A lányt a kicsi sírása hozta vissza gondolataiból. Azonnal oda sietett hozzá, és próbálta vigasztalni. Sajnos nem sikerült neki, a kisfiú csak pityergett továbbra is. Az anya pedig kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Ő is szerette a kisfiát, mindennél jobban, viszont ez a két hét őt is megviselte. Hiányzott már szerelme és már nagyon fáradt volt. Egy négy hónapos babával elég nehéz az újdonsült szülőknek, és két hétig ő egyedül volt vele. Persze egy-egy napra kapott segítséget a szüleitől, vagy kedvese szüleitől, de így is kimerült volt már.

- Sziasztok! –hallotta meg férje hangját, és azonnal elindult a lépcsőn lefelé.

A lépcső aljánál állt már mikor leért, és hatalmas mosolyjal nézett rá, mint mikor először találkoztak. Ez a pillanat pedig eszébe jutott. Ott volt férje munkahelyén és ismét ügyetlen volt, mint általában és elesett, mert nem figyelt oda hova lép. Persze rossz szokásához híven elkezdett káromkodni, mikor egy segítő kéz nyúlt felé. Azt hitte az a férfi lesz ott, akit várt, aki pár perce ment el, a főnökéhez. De nem ő volt, hanem a munkatársa idegesítő vigyorral az arcán. A lány szerencséjére nem érthetett semmit, mert mint később kiderült ő nem magyar volt, hanem német. A férfi felsegítette őt, és bemutatkozott, de a lánynak viszont nem volt szimpatikus, és hosszú utat tettek addig, míg egymásba szerettek.

A lépcső alján pedig ismét érezhette közelségét, megölelhette őt. Szinte már-már hihetetlen volt, mennyire utálta őt az elején. Most viszont nagyon örült annak, hogy végre itthon van.

Hihetetlenül boldog volt, és a pici is, amint végre édesapja kezében volt és hallhatta a hangját. Végre együtt voltak, a lány pedig személyesen is elmondhatta szerelmének, hogy mennyire büszke rá, hogy ismét elérte azt, amire gyerekkora óta vágyott, és ez már az ötödik ilyen alkalom volt.

- Annyira hiányoztatok. –törte meg az idilli pillanatot a férfi. Szemében közben rengeteg érzelem tükröződött. Szerelem, megnyugvás, büszkeség, rajongás, egy szóval minden.

Pár perc múlva már a nappaliban ültek, és a férj az élményeiről mesét. A lány csak itta a szavait, és nagyon sajnálta, hogy ő nem lehetett ott. Persze otthonról nyomon tudta követni az eseményeket, de mégsem volt ugyan az, mint ott lenni vele és bíztatni.

A beszélgetés után hamar eljött az este, és a lány végre nyugodtan tudott aludni. Biztonságban érezte magát férje karjai között, és nem akart februárra gondolni, amikor férjének ismét hosszú utakra kell mennie. Addig még volt négy hónap és azt élvezni akarta.

De hamar eljött a február, és ezzel a munka kezdete. Néha egy-egy napra már elutazott, viszont ismét egy hetes útra készült. Régen könnyebb volt a lánynak, míg a pici nem volt.

Akkor szinte mindig elkísérte őt. Most viszont nem tudta, és nagyon hiányzott neki ez az élmény, és férje közelsége.

Brrrrrr, szólalt meg az ébresztő, de férje gyorsan ki is kapcsolat. Csendben, akart elmenni, nem szerette volna szerelmét felébreszteni. De őszintén ki tud ilyenkor aludni. Kedvesének azonnal kipattantak a szemei, és megvárta, míg férjéért megjön a taxi. Egy hosszú csókkal elbúcsúztak a házban, mert a férfi nem szerette volna, ha megfázna kint. Persze ő utána a hatalmas ablakhoz ment és megvárta, míg szerelme beszáll a kocsiba, és elindulnak. Utána még sokáig ott állt az ablakban és nézett a távolodó alak után, míg kint sűrű pelyhekben esett a hó.

36.Fejezet

36. Fejezet:

Haley szemszöge:

Ismét fejfájásra ébredtem, így még ha nem is emlékeztem mindenre, azt tudtam, hogy ismét túl sokat ittam. Felvettem magamra a fürdőköpenyemet és elindultam lefelé egy életmentő aszpirinért.

- Szia Fanni! –köszöntem, mert már előtte is hallottam a mozgást a konyhából, de amikor Sebet is megláttam, gyorsan összehúztam magamon a fürdőköpenyt, mert csak egy kis vékony, ráadásul elég rövid hálóing volt rajtam.

- Azt hiszem én jobb, ha megyek. –mondta húgocskám és már el is viharzott, annyi időm sem volt, hogy megkérjem maradjon itt és mondja el mi történt az előző éjszaka.

- Hays, semmi nem történt köztünk. Becsszó. –mondta azonnal Sebi, pedig még semmit se mondtam. –csak egy két csók volt, de…

- Nyugi, tudom, hogy eléggé rossz állapotban voltam. Köszönöm, hogy hazahoztál minket.

- Ez semmiség.

- Tehát azt mondod csókolóztunk? – kérdeztem tőle és én közelebb mentem.

- Igen, sajnálom, nem kellett volna kihasználni a helyzetet. –mentegetőzött, és látszott rajta tényleg így gondolja.

- Mi lenne, ha folytatnánk?

Még közelebb mentem hozzá és annyi időt sem hagytam neki, hogy felfogja, mert azonnal megcsókoltam.

- Hays! Beszélnünk kell! –mondta miután elhúzódott tőlem.

- Később! –feleltem és ismét ajkaira tapasztottam az enyémeket.

Szenvedélyesebb volt bármelyik csókunknál, és a pillangók csak úgy repkedtek a gyomromban, érintésére pedig borzongás futott végig rajtam. Miután a fürdőköpeny is lekerült rólam érintése már perzselte is a bőrömet.

Hamarosan azonban elhúzódtam tőle, mert nem szerettem volna, ha a következő mozdulata az lett volna, hogy felültet a konyhapultra. Máskor lehet, hogy nem zavart volna, de nem az első alkalommal, és nem úgy, hogy semmit sem beszéltünk meg.

- Azt hiszem most jött el a beszélgetés ideje. –mondta, miközben félénken nézett rám.

- Én is így gondolom. Maradsz ebédre?

- Az a helyzet, hogy én az éjjel nem aludtam semmit. Mi lenne, ha haza mennék, és ebédre jönnék vissza?

- Rendben. –vágtam rá azonnal, mert azért még nem szerettem volna vele főzőcskézni.

- Egy óra körül visszajössz? – kérdeztem tőle, ő pedig bólintott. Mielőtt pedig kiment volna kaptam egy búcsúcsókot.

Amit becsukódott az ajtó tesókám már ott is állt a lépcső alján, és persze azonnal letámadott. Sajnos, vagyis az ő sajnálatára, azonban semmi olyat nem tudtam mondani neki, amivel megelégedett volna. Mivel ő arra volt kíváncsi, hogy mindent megbeszéltünk-e és, hogy mire jutottunk.

Miután Fanni kellően felhúzta magát visszament a szobájába. Én pedig hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Blairt.

- Szia Hays –szólt bele barátnőm a telefonba.

- Szia! Kérhetek tőled egy szívességet kora reggel?

- Hát az attól függ, mert ha arról van szó, hogy lopjunk kocsit abban nem vagyok benne.

- Oh, a manóba. Kitaláltad mire gondolok –nevettem bele a telefonba. –Viccet félretéve, azt szerettem volna kérni, hogy ma nem mennél el vásárolgatni a tesómmal, vagy moziba, vagy csak valahová pár órára?

- Persze, szívesen leszek a bébi csősz. –felelte gondolkodás nélkül. 

- Köszönöm, életmentő vagy.

- Bármikor. Egyébként csak nem egy szőke úriember van a dologban? –kérdezett rá a dologra, és jobbnak láttam, hogy ha én mondom el az igazat.

- Hát ez elég hosszú történet, de ha ide jössz a húgomért, majd elmondom.

- Rendben. Mikorra menjek?

- Félóra? –kérdeztem félve, viszont felesleges volt aggódnom, mert a válasz az volt, hogy 20 perc múlva ott leszek.

Amint leraktam a telefont, már indultam is fel a lépcsőn húgocskámhoz, hogy megkérdezzem mit szól ahhoz, ha Blairrel tölti a délutánt. Bekopogtam az ajtón, mondván, hogy azért mégis csak legyen magánélete szegénynek. Kinyitottam az ajtót és ismét döbbenten álltam, mivel könyvet olvasott. Nem is tudtam szó nélkül hagyni.

- Eljöttél hozzám Svájcba, és te könyvet olvasol?

- Igen. Miért van jobb ötleted? –tette fel a kérdést, ami nekem pont kapóra jött.

- Mit szólsz, ha azt mondom, hogy a délutánt Blairrel töltheted?

- Csajos délután? –figyelt fel rám.

- Pontosan.

- Mikor indulunk, 5 perc alatt kész vagyok –rohant azonnal a szekrényéhez, és elkezdte nézegetni, hogy mit vegyen fel.

- Viszont én nem megyek.

- Mi? –fordult felém, és kérdőn nézett rám.

- Mondhatni, hogy Blair lesz a bébi csőszöd, míg én találkozom Vettelel. Randinak nem mondanám, de azért jön át ebédelni, hogy most már tényleg tisztázzunk mindent.

- Örülök neki. De azért legyél óvatos.

- Miért? Te tudsz valamit, amit én nem? –néztem rá furcsán, miközben ő ismét lázasan készülődött.

- Nem –felelte határozottan. –Csak a testvérem vagy, és igaz, hogy én vagyok a kisebb, azért még én is aggódhatom érted.

- Igaz. –válaszoltam, és azonnal megöleltem. Ami neki persze egy idő után nem tetszett így mérges nézése kíséretével kimentem a szobából.

Ismét visszamentem a konyhába és elővettem pár szakácskönyvet, meg anya receptjeit. Finomat akartam készíteni, és minden képpen valami magyart. Már nekem is hiányoztak a magyar ízek, és kapóra jött, hogy Sebastian német. Ő úgysem ehet minden nap ilyen finom ételeket.

Egy jó negyed órával később már a konyhában sürögtem-forogtam, mikor barátnőm megérkezett. Persze azonnal feltűnt neki a kötény, amit idő közben felvettem.

- Úgy nézel ki, mint valami feleség, aki a férjét várja haza a munkából.

- Nagyon vicces. –kacagtam fel ironikusan, de utána rögtön kép puszival köszöntöttem fel barátnőmet.

- Most már hallhatom mi történt?

- Persze, kérsz mellé teát? – kérdeztem barátnőmet, aki persze azonnal rábólintott. Gyorsan forraltam egy kis vizet, majd elkezdtem a mesélést.

Szerencsére már mindent tudott az ausztrál nagydíjról, és az előtte történtekről, így csak egy napról kellett beszámolnom. Elmeséltem neki minden mást, onnan kezdve, hogy mennyire nem akartam megbeszélni a történteket Sebbel, és mennyire kerültem a kapcsolatot vele. B.-t az sem lepte meg, hogy inkább az alkoholhoz folyamodtam. Viszont az őt is ledöbbentette, hogy én hívtam meg reggel Sebit ebédelni. Az pedig teljes sokk-ként hatott rá, hogy én csókoltam meg először, annak ellenére, hogy milyen sokáig elleneztem a dolgot.

- Akkor összegezzünk –szólalt meg a történet végén Blair. – Te nagyon kedveled őt, de valamiért mégis csak ellene vagy.

- Lehet. Oh B. fogalmam sincs mi az ami a legjobb lenne. Érzem én azt a bizonyos kémiát, de mégis valami azt súgja ne tegyem.

- Hays, Seb törődik veled, ahogy elnézem nagyon fontos vagy neki. Azt pedig már százszor elmondtam nem fogod megtudni milyen vele, ha sohasem próbálod.

- Szia Blair! –szakított félbe minket testvérkém. Mikor indulunk?

- Már mehetünk is. –felelte, de közben még kérdőn nézek rám.

- Menjetek csak –kísértem kifelé őket az ajtón. –Innentől már mindent elintézek. Érezzétek jól magatokat.

Pár biztató szót még kaptam, majd elhajtottak. Visszamentem a házba, és folytattam a készülődést. Betettem a húst, és a krumplit a sütőbe, utána pedig még neki álltam egy kis desszert készítésének. Nehéz volt olyat találnom, amihez nem kell sütő, de végül sikerült. Ugyanis joghurt tortát készítettem. Miután beraktam a hűtőbe, már csak azt kellet várnom, hogy Sebastian megérkezzen, és azt hogy kész legyen, ami a sütőbe van.

Míg ezekre vártam, megnéztem az e-mailjeimet, és utána néztem, hogy állnak a dolgok az irodában. Kicsit elszomorított, amikor megláttam, hogy mennyi minden vár rám az elkövetkező hat hónapban. A legnagyobb baj pedig, az volt, hogy el kellett kezdenem keresni valakit Blair helyére, mert hamarosan már nem szeretne dolgozni, és amíg a baba nem lesz minimum két éves nem tervezi, hogy akárcsak az iroda közelébe jöjjön.

Egy óra után nem sokkal lekapcsoltam a sütőt, és ahogy egyre jobban teltek a percek egyre izgatottabb lett. A csengőt azonban csak három órakor hallottam meg.

Sebastian ezzel a késő érkezésével eléggé elrontotta az esélyeit, ugyanis addigra én olyan ideges voltam, hogy először becsaptam előtte az ajtót. Azonban ő annyit csengetett, hogy muszáj volt kinyitnom ismét az ajtót és meg kellett hallgatnom.

- Hays, én annyira, de annyira sajnálom. Az igazság az, hogy elaludtam.

- Vettel szerintem ennél jobb kifogással is ide állhattál volna.

- Ha hazugságot szeretnél hallani, kitalálhatok mást is, de ez az igazság. –felelte, és közben a kiskutya szemekkel próbálkozott. – Hú, micsoda jó illatok vannak. Bejöhetek.

- Már elhűlt, egy órára vártalak. Viszont ennyi kaját nem tudok egyedül megenni.

- Tudom, és tényleg nagyon sajnálom. –vette elő a hatalmas mosolyát, én pedig elolvadtam. – Tehát akkor bejöhetek?

- Igen –feleltem egy hatalmas sóhajtással együtt, ő pedig egy puszival viszonozta.

Ismét birtokba vettem a konyhámat a nap folyamán sokadszorra, és visszaraktam a sütőbe az ebédet, hogy egy kicsit melegedjen. Sebastian kezébe pedig oda adtam két tányért, meg az evőeszközöket, hogy addig terítsen meg. Szerencsére volt annyi esze, hogy rakott egy deszkát az asztal közepére így nem kellett a forró agyagedényt az asztalra tennem.

- Ez isteni. –szólalt meg először mióta beengedtem a házba.

- Örülök, hogy ízlik. Ugye nem túl fűszeres? Tudod, ez magyar étel, vagyis egyedül még csak otthon ettem ilyet, és a lényeg a fűszerezés.

- Hát szó mi szó, nem szoktam ilyen erőset enni, de majd csak hozzá szokom melletted.

- Micsoda? –kérdeztem csodálkozva, közben pedig leraktam a poharamat, mert jobbnak láttam nem inni. Nem szerettem volna a terítőmből foltot mosni.

- Majd megszokom, a fűszeres ételeket. –ismételte meg önmagát.

- Akkor jól értettem. Tehát te komolyan gondolod, ezt a randizzunk dolgot.

- Hays, ennél csak azt gondoltam komolyabban, hogy egyszer Forma 1-es pilóta leszek.  –nézett rám halál komolyan.

- Ilyen terveim nekem is voltak.

- Tényleg? És mond mi lett vele!

- Seb! –szólaltam meg. –Nem hittem volna, hogy én fogom ezt mondani, de ne térjünk el a tárgytól.

- Rendben. Haley, én ezt nagyon komolyan gondolom. Kedvellek, és több időt szeretnék veled tölte. Légy szíves adj egy esélyt, hogy megpróbáljuk.

- Nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de én is kedvellek. –mondtam el, amit mélyen legbelül éreztem.

- Akkor mi tart vissza téged? –nézett rám kíváncsian, de a szeme sarkában ott bujkált a félelem, hogy végül nemet mondok.

- Minden. A munkám, a te munkád, a Forma-1.

- Azt hiszem tényleg az összes lehetséges problémát felsoroltad, mert ezekhez minden hozzá tartozik. –pillantott rám csalódottan két falat között. –De ha mind ezeket félrerakod, akkor ott marad a kémi, ami kettőnk között van. Talán a szerelem is, amit még nem tudhatunk biztosra. Viszont, ha van szerelem az mindent legyőz. Nem gondolod?

Mosolyra késztetett, amit hallottam. Igaza lehet? A szerelem mindent legyőz? Valóban van ilyen? Tényleg így gondolja? Lehet esélyünk? Vagy csak egy kaland lesz?

Szerettem volna választ kapni ezekre a kérdésekre, de ahhoz, hogy meg tudjam igent kellett volna mondanom. Nem a házasságkötésre, csak egy randira. Mégis az eszem valamiért foggal-körömmel küzdött ellene. A szívem viszont azt súgta tegyem meg, próbáljam meg vele.

- Hays! Figyelsz te rám egyáltalán?

- Bocsi Seb, csak elgondolkodtam? – közben pedig felálltam és a konyhába mentem a desszertért. Ő pedig utánam jött.

- Tényleg? Azon, amit én mondtam. –lepődött meg. Én meg csak bólogattam.

- Oh, hát igen. És ő… azt hiszem, hogy ő… -dadogtam, mert míg a szavakat formáztam a számmal, addig is volt még időm, hogy meggondoljam magam. – meg kellene próbálnunk.

- Komolyan mondod? –nézett rám meglepetten és azonnal felkapott és megforgatott.

- Sebastian! Nem azt mondtam el, hogy a gyerekedet várom, sőt nem is megyek hozzád, csak azt mondtam elmegyek veled randizni.

- Ami most engem olyan boldoggá tesz, mintha egy világbajnoki címet szereztem volna.

Mondhatni, hogy miután mind a ketten megnyugodtunk leültünk és megettük a sütit, amit készítettem, majd Sebi haza indult. Szegény nagyon elfáradt az éjszaka, és nem is igazán tudott aludni délelőtt, mert csak pár órája volt rá.

Kicsit szomorúan, de haza engedtem őt. Amikor pedig becsuktam az ajtót nem hittem el, hogy saját magam vagyok. Nem elég, hogy tagadhatatlanul éreztem iránta valamit, sőt még a randira is igent mondtam. Viszont az már tényleg nem én voltam, aki ennyi együtt töltött idő után már pár perc után hiányolja őt. Nem akartam olyan lenni, aki nem bír ki pár napot a barátja nélkül. Úr Isten barát? Mikor ez még ki sem lett mondva, és máris ilyenen gondolkoztam.

Szerencsére a kései ebéd után volt mit elpakolnom és elmosnom, sőt akadt mosni valóm is, így kellően lefoglaltam magam. Nem kellett semmi se gondolkoznom, és ez nagyon jól jött. Sajnos mire mindent befejeztem még csak hat óra volt. Mire kishúgom és Blair megérkeztek már nyolc óra is elmúlt. Addig is el kellett foglalnom magam, így elkezdtem nézni egy sorozatot, aminek a leírásából úgy tűnt nem lesz benne szerelmi szál, de tévedtem. Persze, hogy volt benne, de a sorozat jobbnak bizonyult, minthogy egy kis romantika miatt abba hagyjam. Ezért pont az Arrowt (Zöld íjász) néztem, amikor megjöttek.

- Ennyire rosszul sikerült a dolog, hogy már ölési ötleteket kell nézned? –ült le mellém Fanni, és be nem állt a szája. – Mond mit mondtál neki, hogy már itt is hagyott, azt hittem őt nem fogod ilyen könnyen elijeszteni.

- Hiszed vagy sem nem ijedt meg. –feleltem kissé mérgesen. –Eléggé elfáradt az éjszakai bébi csőszködésemben, és haza ment aludni. De ha szeretnéd tudni, akkor elmondom, hogy jövő hét elején találkozunk?

- Mi? –kiáltottak fel mind a ketten.

Gyorsan elmeséltem nekik mindent, persze azt sem hagyhattam ki, hogy mennyit késett. Ezért ők a történetem végén még jobban csodálkoztak, hogy végül belementem egy randiba.

Még mielőtt Blair elment ők is elmesélték a napjukat, és a következő napot is megbeszéltük. Ugyanis másnap reggel a tervek szerint mi kísértük el Blairt az orvoshoz.

Sziasztok! Megkezdődött ez a tanév is, és megtudtam az órarendemet. Húzós egy év lesz, de azért mindenképpen fogok írni. Csak hát a heti 6 matek, és 4 fizika, azért nem túl egyszerű, de majd kibírom valahogy. Az irodalommal sem jártam jobban, egyenlőre, ugyanis jövőhétre három könyvet kell kiolvasnom, ezért egyenlőre semmit sem ígérek, hogy mikor jön a következő rész. 

Addig is jó olvasást, és nagyon örülnék, néhány kommentnek, és a pipáknak is. (Amit mellesleg egyre többet kapok. Köszönöm <3) 

35. Fejezet

35. Fejezet:

Sebastian szemszöge.

- Ne. –felelte Haley. –Mert, akkor elmész, és nem leszel itt velem.

- Hays.

- SSS… -suttogta, és az ujját az ajkaimra tette, majd megcsókolt.

Nem húztam el a fejemet, pedig nem volt helyes. Tudtam, hogy részeg és mondhatni kihasználtam őt. Ha még csak pár csókról volt szó, akkor is.

- Azt hiszem, rosszul vagyok. –húzódott el tőlem, és kezét a szája elé kapta.

- Ki menjünk a levegőre? –kérdeztem tőle, és meg sem vártam a választ, hanem megpróbáltam kimenni vele, mert tudtam jobb, ha ennyi pia után kiszellőzteti a fejét, és reménykedtem benne, hogy kint a hányingere is elmúlik.

A ház udvarán próbáltam meg sétálni vele, de nem nagyon tudott egyenesen menni, vagy egyáltalán járni is. Csak rám támaszkodott, így inkább kerestem egy széket, ahova Haley leülhetett.

- Akarlak téged. –mondta, amikor már pár perce kint voltunk.

Megpróbált felállni, de nem ment túl jól neki, így majdnem elesett, én kaptam el. Kicsit közelebb húztam magamhoz, hogy megtartsam, de ő azonnal megcsókolt. És csókunk csak egyre hevesebb lett, Haleyt nem zavarta, hogy hol vagyunk, és hogy milyen állapotba van. A pólómat is le akarta venni, én azonban nem hagytam neki.

- Hays, én most haza viszlek!

- Még ne –kérlelt, de én elhatároztam nem érdekel a véleménye. Ha másnap megköszöni, akkor megköszöni, ha pedig a pokolba küld, az sem érdekel.

Ott hagytam az udvaron, hogy Fannit megkeressem, mivel jobb ötletem nem volt. Szerencsére a házban szembe jött velem Linda, akit megkértem figyeljen rá, amíg én a húgát keresem. Nehezen találtam meg a sok ember között, de szerencsére ő józan volt, és azonnal jött mikor kértem.

- Majd emlékeztess, hogy Kiminek említsem meg, legközelebb mondjuk, egy 10 emberrel kevesebbet hívjon.

- Hát nem is tudom elképzelni, mennyi embert hívna meg, ha győzne. –válaszolt nevetve.

- Kétszer ennyit.

- Nem is értem honnan van ennyi barátja.

- Hát én se tudom –vakartam meg a fejemet, mert ezen már én is gondolkoztam, de Raikkönent még nem kérdeztem meg. –Talán az a magyarázat, hogy finn, aki szeret bulizni és sportolni.

- Lehet.

Amikor kiértünk a kertbe Haley még ott volt, ahol hagytam. Mellette pedig Lin ott ült. Elmondta, nehezen tudta vissza tartani Hays, minden áron szeretett volna még bulizni, és inni. De szerencsére megunta, hogy senki sem engedi neki, és helyette megharagudott mindenkire, mint egy kisgyerek.

Elköszöntünk Lindától, és Fannival nagy nehezen az autóhoz támogattuk Haleyt. Beültettük hátra, de ő csak mondta a magáét. Mindenképp vissza szeretett volna menni, és nem akarta, hogy egyedül hagyjam őt.

Negyed óra múlva leparkoltam a háza előtt, és bekísértem őt.

- Maradj! –kérlelt ismét.

Nem tudtam mit tegyek, így kérdőn Fannira néztem. Ő se tudta mi lenne a legjobb részeg nővérének. Végül abban egyeztünk meg, hogy ő átöltözteti, én meg utána megpróbálok a szobában lévő fotelban aludni.

- Végeztem! – jött ki, és egy hatalmasat sóhajtott. – Azt hiszem, most tudom értékelni, hogy nem otthon töltötte a gimnazista és egyetemista éveit.

- Lehet, hogy ha ott maradt volna, akkor más társasággal barátkozott volna. – feleltem azonnal, mert ki tudja, hogy közel a szüleihez is így viselkedett volna.

- Igaz, de amennyire tudom ő volt az első, aki szeretett volna elmenni inni.

- Oh, hát akkor az előző mondatom nem érvényes.

- Látod! Igazam volt. –nevetett Fanni.

- Viszont! –váltottam komolyabb hangnemre. –Én nem tudtam volna így otthagyna a családomat. Tudom milyen volt így is anyukámnak, hogy folyamatosan versenyekre jártam. Képtelen lettem volna ott hagyni a szüleimet, meg a testvéreimet, csak azért, hogy máshol tanuljak.

- Te ezt nem értheted! –kiáltott rám, mintha őt szidtam volna az előző szavaimmal.

- Őő… - próbáltam megszólalni, de teljesen ledöbbentem.

- Ezt nehéz elmagyarázni, és jobb is, ha ezt nem velem beszéled meg. De ha Lillának megemlíted ne rögtön így vezesd fel, mert utána tuti nem áll szóba veled.

- Lillának? –kérdeztem csodálkozva, mert nem tudtam kiről beszél.

- A nővéremnek!

- Mi?

- Sebastian! Elmondjam németül is, vagy megértetted? De, ha felfogtad, vagy ha nem, akkor is jobb lesz, ha sokat tanulsz még.

- Igazad lehet. –feleltem megdöbbenve, mert rájöttem semmit sem tudok Haleyről.

- Különben, még annyit akartam mondani. Lehet, hogy nem tetszik neked, hogy külföldön tanult. Viszont gondolj bele, akkor nem találkoztál volna vele. Jóéjt. –mondta és már el is rohant.

Kinyitottam a szoba ajtaját és bementem Haleyhez. Szerencsére már elaludt, köszönhetően a sok alkoholnak. Bár ahogy szédült el sem tudtam képzelni, hogy tudott ilyen gyorsan elaludni, ráadásul úgy, hogy a jobb keze és jobb lába lelógott a földre az ágyról.

Szépen befészkeltem magam a fotelba, mint ahogy ígértem, és elkezdtem gondolkozni azokon, amiket Fanni a fejemhez vágott. Igaza volt, mondhatni semmit sem tudtam Haleyről, és nem értettem mi volt az a Lilla szó. Olyan volt mintha egy magyar nevet mondott volna, de nem értettem miért.

Sőt, már kételkedtem abban is, amit én mondtam a külföldön tanulással kapcsolatban. Hiszen tényleg nem ismertem volna meg Hayst, ha nem külföldön tanult volna, és nem szerezte volna meg ezt az állást.

Elaludni nem tudtam, de megláttam az éjjeliszekrényén a laptopját, és csendben oda mentem érte. Felnyitottam és gondoltam egy próbát megér, hogy eltudom-e indítani mindenféle kód nélkül vagy nem. Nagyon nagy szerencsém volt, mivel nem zárta le kóddal, mint én szoktam, így tudtam használ. Lementem vele a konyhába, hogy véletlenül se ébresszem fel őt.

Nem a személyes dolgai érdekeltek, mint a képek, vagy videók. Na persze szívesen megnéztem volna azokat is, de én nem vagyok ilyen. Csak az internetét használtam, és lenyomoztam őt. Elég sok helyen írtak róla, és hát a mai világban már könnyű ezeknek a dolgoknak utána nézni.  

- Jó reggelt! –hallottam meg Fanni hangját.

- Szia!

- Hát te mióta vagy ébren? –kérdezte, és szerencsére már nem látszott rajta az előző esti beszélgetésünk.

- Oh, azt hiszem én le sem feküdtem. Nem volt valami kényelmes a fotel –feleltem, és gyorsan bezártam minden oldalt, amit megnyitottam.

- Az ott nem Haley laptopja?

- Igen, kölcsönvettem. De nyugi nem néztem a személyes dolgait –mondtam rögtön, mert látszott rajta, hogy megint felháborodott. – Csak interneteztem, beszélgettem a testvéreimmel és hasonlók.

- Oh az mindjárt más.

- Szia Fanni! –jött le kómásan Hays, és ismét meglepődött, amikor meglátott engem.

 Sziasztok.Ahogy ígértem három komment után meghoztam az új részt. Köszönöm a kommenteket, bár lehettek volna kicsit hosszabbak is, de nem vagyok telhetetlen. Oh, és köszönöm a sok pipát is. 

A következő részt nem tudom mikor hozom, mert ezen a héten még sok mindent el kell intéznem az iskolakezdés miatt. De megpróbálom minél előbb hozni. 

Addig is élvezzétek még ezt a pár napot, ami a nyári szünetből maradt! Puszi! 

34.Fejezet

34. Fejezet:

Negyed óra múlva már Kimi házánál szálltunk ki. Gyorsan oda értünk, mert közel is volt, ráadásul mégis csak egy Forma 1-es pilóta vezetett. Viszont a ház előtt nem sok autó állt, csak kettő, sőt a házban sem voltak sokan. Így kicsit meglepődtem.

Sőt, még zavart is. De hamar rájöttem, hogy, csak azért mert félek szembenézni Sebivel. Ha pedig kevés ember van, az azt jelenti, hogy több időnk van egymásra.

- Sziasztok! –jött oda hozzánk Linda. –De jó, hogy itt vagy Haley. –közben pedig Sebire kacsintott, amit nem tudtam nem észrevenni.

 - Szia! Köszönöm a meghívást!

- Oh, ne nekem köszönd. Kiminek és Sebastiannak.

- Merre is van a házi gazda? –kérdeztem tőle azonnal, mert gratulálni akartam a pontszerzéshez.

- Ott hátul telefonál. –felelte, és közben Raikkönenre mutatott. – és kit hoztál magaddal testőrnek? –kérdezte kedvesen.

- Lin ő a tesóm Fanni.

- Sziasztok! –zavart meg minket Kimi. – De jó, hogy eljöttél Haley. –ölelt meg a finn.

- Én pedig annak örülök, hogy pontot szereztél.

- Hát jobb lett volna, ha előrébb végzem, de ez se rossz. Viszont nekem mennem kellene. –mondta, majd elkiáltotta magát, mert addigra kedves felesége ott hagyott minket. –Lindi szívem, eljössz velem Ramiékért?

- Persze drágám, itt pakolászok meg arra is van időm, hogy kimenjek a reptérre.

- Van benne valami –adta meg magát a finn. – Hát Seb, esetleg ti?

Sebi azonnal rávágta, hogy igen. Majd persze engem is rávettek ketten, hogy menjek velük. Nem akartam a húgomat egyedül hagyni, de Linda megígérte, hogy figyel rá, és Fanni is mondta, hogy szívesen segít Linnek.

- Hányan is leszünk ezen a bulin? –kérdeztem Sebtől, már a kocsiban.

- Kimi állítása szerint sokan.

- Most kikért is megyünk a reptérre? –faggattam tovább a németet, aki persze csak forgatta a szemét, mert ő sem tudott sok mindent.

De én jobbnak láttam ezeket a kérdéseket, mert el akartam kerülni az olyanokat, hogy mi lesz velünk. Vagy, hogy elmegyek-e vele egy randira. Sőt az ausztrál futam utáni napot sem szerettem volna még megbeszélni vele. Hogy miért? Mert magam sem voltam biztos abban mit akarok. Éreztem én is a vonzódást, azt a bizonyos kémiát. De vele szemben, ott volt a hatalmas egója, és egy pillanat alatt fel tudott bosszantani.

Gondolataimból az zökkentett ki, hogy megálltunk Raikki kocsija mellett. A finn azonnal be is ment, majd pár perc múlva kb 20 emberrel tért vissza. A legtöbbjük oda se jött hozzánk, hanem egyből elmentek kocsit bérelni. Viszont páran velünk jöttek.

- Sebastian –fogtak ketten Sebivel kezet, majd egy idős hölgy megölelgette őt, és felém nézett.

- Csak nem új barátnőd van Sebastian, és be sem mutatsz neki? –kérdezte.

- Anya ő még nem Sebi barátnője. –szólalt meg Kimi a védelmemre. – Ő Haley. Már meséltünk róla.

- Igen, igen. –felelte és oda jött megölelni engem is. – Szia kedveském, szólíts csak Paulának.

- Szia, én pedig Kristii vagyok. Kimi sógornője. –mutatkozott be ő is kedvesen, majd tőle kaptam két puszit, és férjétől Ramitól is, aki mellette állt.

Ezen kívül még megismertem Raikki keresztfiait is, akik nagyon elevenek voltak és Kimi egyik haverját is, akit Mikenak hívtak.

Nagy nehezen bepakoltuk a bőröndöket a kocsiba, kis híján be se fértek, pedig két hatalmas autóval mentünk. Majd miután a csomagok elrakásával végeztünk jött a vita, hogy ki üljön be Raikkönen mellé. Végül Kristii és Mike jöttek velünk.

Az út visszafelé számomra gyorsabban telt, mert nem kellett Sebi kérdéseitől tartanom. Volt még egy kis időm, hogy átgondoljam a dolgokat, aminek nagyon örültem.

- Kristii egyébként te biztos tudod, miért is rendez Kimi ekkora bulit, holott csak pár pontot szerzett, és ezt nem bántásból kérdezem.

- Hát igazából, szerintem csak örül, hogy van oka mit ünnepelni.

- De azért, hogy titeket is ide rángatott.

- Semmi baj. Igazából tudjuk, hogy mennyire szeret a családjával lenni. Tehát, ha csak annyit mondott volna, hogy töltsünk itt egy hetet akkor is eljöttünk volna. Nem mintha most nem maradnánk tovább, főleg hogy a héten ünnepeljük az ikrek szülinapját.

Visszaérve a házhoz ismét meglepődtem. De már nem azon, hogy milyen kevés autó van, hanem, hogy milyen sok. Alig tudtunk bejárni, annyi kocsi állt az udvarba. Amikor pedig beléptem a házba csak úgy nyüzsögtek az emberek.

- Kimi, te egy újabb esküvőt tartasz? –fordultam a mögöttem álló finnhez.

- Nem, de ha már ünnepelek, annak megadom a módját. –felelte nevetve.

- Apropó, mit szólnál egy pohár vodkához?

- Inkább most kihagyom, a legutóbbit sem hevertem ki.

- Csak pár pohár volt. –gonoszkodtam vele, pedig én is jól emlékeztem, hogy elég sokat ittunk. Vagyis csak a másnapra emlékszem, amikor azt hittem, hogy lefeküdtem Kimivel.

- Szerintem több volt, mint húsz. Viszont abba benne vagyok, hogy mást igyunk.

- Egy finn, aki nem bírja a vodkát? –kérdeztem tőle, és először nem esett le neki, hogy állítólag én egy pohárral többet ittam.

- Ezt még visszakapod! –mondta, mert hát mégis csak piszkálta az egóját. –De nem most. –és ott is hagyott.

Miután egyedül maradtam Fanni keresésére indultam. Nehezen, de megtaláltam a tömegben, pár fiú mellett. Igaz nem mondható rájuk, hogy fiúk mivel Raikki haverjai voltak, és hát az inkább 30-as korosztály.

Közelebb mentem hozzájuk, és eltöltöttem velük pár percet, és miután rájöttem, hogy semmi olyanról szó sincs, ami miatt a húgomat féltenem kellene otthagytam őket. Vagyis csak kicsit hátrébb mentem, de még mindig figyeltem a testvéremet és a mellette állókat.

- Ne aggódj, ők ártalmatlanok. –jött mellém Linda.

- Mégis csak a 16 éves húgocskám.

- 17 lesz pár hónap múlva. Inkább a te életeddel törődj. –mondta és közben Sebi fele nézett.

- Nem is tudom.

- Tudod mit? Fannira majd Kimivel együtt figyelünk, te érezed jól magad!

- Igazad van, jól fogom érezni magam. –határoztam el. – De ha lehet, akkor inkább Raikki ne figyeljen rá.

- Hát igen, ő hamarabb el fogja magát intézni, mint 11óra. Viszont, ha ez megnyugtat, akkor Kristiivel és Paulával figyelünk a húgodra.

- Köszönöm. –feleltem, ás rögtön kerítettem magamnak egy pohár innivalót, majd egy újabbat.

Pár pohár után már jól is éreztem magam. Táncoltam Ramival, Kimivel, Fannival, és a finn barátaival is. Szerencsére még akkor ők is jó állapotban voltak. Sőt hiába múlt már el éjfél, még Raikkönen is elég jól bírta a dolgot, és nem volt túl részeg. Igaz már elég jól látszódott rajta, ahogy rajtam is.

A sokadik pohár és sokadik táncpartner után már Seb is oda jött hozzám.

- Jól vagy? – kérdezte tőlem aggódva.

- Nagyszerűen érzem magam – válaszoltam, és közben nem hagytam abba a táncot. –Vagyis most elfáradtam. –jelentettem ki a szám végén.

Ahogy ezt kimondtam Sebastian megfogta a kezemet, és maga után húzott. Nem mentünk messzire, csak keresett egy helyet, ahova le tudtunk ülni. Mielőtt bármit is mondott volna, csak nézett pár percig. De nem tudtam megállapítani, hogy sajnál, vagy szomorú csak azt láttam, hogy néz.

- Ne vigyelek még haza?

- Ne.

Sziasztok! Ismét hoztam egy rövidke részt, remélem tetszett nektek. Mit szólnátok ha én kapnák három kommentet és hoznám az új rész? Ti döntitek el. Puszi

33. Fejezet

33. Fejezet: Váratlan ismerős

Egy kis emlékeztető:

Hétfőn reggel ismét csengetésre ébredtem. Megnéztem az éjjeli szekrényen lévő órámat, és láttam, hogy reggel hét órát mutat, így nem tudtam hova tenni a dolgot, hogy kinek hiányzom ilyenkor.

Lassan leballagtam a lépcsőn, mivel semmi kedve nem volt sietni korán reggel. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és mikor kinyitottam az ajtót teljesen ledöbbentem.

- Szia Haley! –köszönt nekem az ismerős alak.

- Szia! – feleltem dadogva.

- Meglepődtél? Örülsz nekem vagy szeretnéd, ha most azonnal sarkon fordulnék, és elmennék.

- Én örülök, azt hiszem. – és jobban kinyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni.

Közben tesóm is lejött a lépcsőn és csodálkozva nézett a vendégemre, majd rám. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, ezért bemutattam őket egymásnak.

- Fanni ő itt Sebastian. Sebastian ő pedig a húgom.

- Szia! –köszönt neki kedvesen tesókám, aminek én nagyon örültem. –Nem akartam zavarni, csak hallottam, hogy csengetnek és gondoltam lejövök megnézni, hogy ki az. Megyek is vissza, aludni. Sziasztok.

Miután testvérem eltűnt a lépcsőn Sebit a konyhába vezettem. Készítettem egy kávét magamnak, mert még félig aludtam, félig pedig sokk hatása alatt álltam.

- Nem gondoltam, hogy ennyire meg fogsz lepődni –mesélte nevetve.

- Bocsánat. –szabadkoztam, de ő csak közelebb jött.

- Nem akartam nyomást gyakorolni, csak az érdekes elválásunk után jobbnak láttam, ha itt kezdem a napot. Jó lenne megbeszélni a dolgokat.

- Én nem is tudom…

- Figyelj, én tudom mit gondolsz, hogy én egy bunkó, egoista, győzelem mániás pasi vagyok, akit semmi sem érdekel. De ez nem igaz, és ezt szeretném bebizonyítani. Örülnék neki, ha adnál nekem egy esélyt.

- Nem tudom mit mondjak.

- Mit szólnál kezdetnek egy igenhez? –kérdezte hatalmas mosollyal az arcán, aminek nem tudtam ellenállni.

Gyorsan átgondoltam magamban az érveket, de még mindig ott volt az a sok ellenérv. Viszont Linda és Blair mondata ott visszhangzott a fejemben: Ha nem próbáljátok ki, hogy milyen együtt, sosem fog kiderülni.

- Igen. –válaszoltam neki, Ő pedig annyira örült a hírnek, hogy megcsókolt, de gyorsan el is húzódott tőlem.

- Van egy ötletem –törtem meg a  bekövetkezett csendet. – Felejtsük el, hogy eddig hogyan viselkedtünk a másikkal, és kezdjünk tiszta lappal.

- Remek ötlet. Nem hiába kedvellek annyira. Mit szólnál egy esti találkozáshoz.

- Nem is igazán tudom. Nem akarom itt hagyni Fannit egyedül –feleltem csalódottan, mert egy kicsit örültem volna, ha az estét Sebivel tölthetem.

- Ő is jöhet –vágta á azonnal, amin én ismét meglepődtem. – Mármint Kimi szervez egy bulit, ahol a visszatérése utáni első pontokat ünnepli, és engem is meghívott. Gondoltam elkísérhetnél. Vagyis akkor elkísérhetnétek.

- Jó ötlet ez? Raikki nem fog haragudni?

- Nem hiszem. Mondtam neki, hogy szeretném, ha te eljönnél velem, és ő is örült neki.

- És Fanni? –kérdeztem tőle a következő kérdést, ami érdekelt.

- Szerintem egy Raikkönen bulin plusz pár ember sem számít, nem hogy a te húgod.

- Meggyőztél, azt hiszem, akkor elmegyünk veled.

- Örülök neki –mondta ismét egy mosoly kíséretében. –Viszont én most már megyek, mert eléggé elfáradtam, és szeretnék pihenni.

- Persze menj csak –kísértem ki őt az autójához. Mielőtt viszont beszállt, kaptam tőle egy puszit.

- Hétre itt vagyok értetek. – szólt ki még az autó ablakán, majd elhajtott.

Visszaindultam a házba, mert kora reggel elég hideg volt még, és miután kinyitottam az ajtót két kíváncsi szempár nézett rám. Még annyit sem hagytak, hogy beljebb menjek, rögtön letámadtak.

- Akkor most jártok, vagyis együtt vagytok, vagy mondj már valamit, légyszí? –támadott le azonnal Fanni.

- Nem. Semmi ilyen nincs közöttünk.

- De azért jelent valamit, hogy itt volt, nem? –folytatta nyúzásomat a nappaliban.

- Talán. Oh, nem tudom, ez az egész olyan bonyolult –mondtam szomorúan, mert én magam sem voltam biztos semmibe.

- Nem hiszem, hogy csak köszönni ugrott be.

- Igazából nem is. Szerette volna tisztázni a dolgokat, és meghívott egy esti bulira.

- Remélem igent mondtál.

- Megnyugodhatsz húgi, bele mentem.

- Oh, de jó. –örült a hír hallatán. –Blair alhatok nálad akkor?

- Ig…

- Nem kell –vágtam azonnal barátnőm szavába. –Te is meghívott vagy.

- Nem mondod? Együtt fogom tölteni az estét egy Forma 1-es pilótával. Ha én ezt elmesélem a többieknek, megeszi őket az irigység.

Pár percig még hagytam őt örülni, majd miután elkezdett a hasa korogni, saját magától abba hagyta az ujjongást, és támogatta a reggelizős terveimet. Összedobtunk egy kis tojásrántottát és gyorsan meg is ettük, mert már mindannyian éhesek voltunk. Hamarosan Blair haza ment, mivel neki már nagyon hiányzott Jenson, és szeretett volna vele lenni.

Persze örültem volna, ha még marad egy kicsit, és segít eldönteni, hogy mibe menjek, de végül szó nélkül elengedtem. Bíztam Fanniba, hogy ő majd segít megoldani a dilemmámat, hogy mit vegyek fel.

Négy órakor aztán el is kezdődött a készülődés. Vettem egy forró fürdőt, amire már nagy szükségem volt. Nem csak pihenni tudtam, de nyugodtan gondolkozni is. Végül arra jutottam, legfeljebb egy élménnyel gazdagabb leszek. A fürdőt gyors körömfestés követte. Egy egyszerű halvány színt kentem a körmeimre, mivel fogalmam sem volt a ruháról, és úgy gondoltam az a szín mindenhez megy.

Épp a lábujjamon festettem a körmöket, mikor a dühös húgom érkezett meg a szobámba.

- Nem tudom mit vegyek fel. – mondta egyszerre mérgesen és szomorúan.

- Mit szólnál ahhoz a kék ruhához, amit szombaton vettünk –nem nagyon reagált rá, így tovább folytattam. –tudod, amelyiknek a felső része pánt nélküli és szép kis virágok vannak rajta, az alja meg sötétkék színű.

- Az a kedvencem!

- Örülök neki.

- A cipő mi legyen? –kérdezte azonnal miután a ruhakérdésen túl voltunk.

- Tessék, de vigyáz rá. –adtam oda neki egy kék magas sarkú szandált. Ugyanis szerencséjére a lábunk is ugyan akkora volt. 

- Köszi! –üvöltötte a fülembe, majd kaptam egy cuppanós puszit is.

- De most te jössz! Melyik ruhát vegyem fel? –kérdeztem tőle, és ő rábökött, az eper színűre, amit egy picivel sötétebb csipke borított.

- Ebben le fogod nyűgözni őt. –bíztatott Fanni.

Miután végre felöltöztünk már csak a hajunk és a smink maradt hátra. Az utóbbival persze gyorsan végeztünk, köszönhetően annak, hogy a ruháink miatt a színek adottak voltak. A hajunk viszont nagyobb dilemmát okozott. Bár minél többet gondolkoztunk rajta, annál egyszerűbb mellett döntöttünk. Én begöndörítettem, húgom pedig egyszerű kontyba kötötte fel.

Mikor elkészültünk még volt bőven időnk, így lementünk a konyhába, hogy együnk egy falat vacsorát. Úgy gondoltam, ha Kimi bulit rendez, akkor ott nem biztos, hogy van valami étel. Épp a szendvicsem felénél tartottam, amikor Sebi becsöngetett. Tesóm ment kinyitni az ajtót, hogy én még be tudjam fejezni a kajámat.

- Szia!

- Ha… Szia! – köszönt meglepetten Seb. De hamar visszatért a folyton beszélő énjéhez. – Reggel találkoztunk, én Sebastian vagyok. Bocsi, hogy rögtön ezt kérdezem, hol a nővéred? Ugye nem gondolta meg magát? – kérdezte, én pedig mindent hallottam.

Úgy gondoltam ideje visszaadnom a megijesztést. Gyorsan írtam egy SMS-t Fanninak, hogy ne engedje leülni Vettelt, és úgy álljanak, hogy mögé tudjak osonni.

- Ne aggódj, ahogy én tudom ő is jönni fog velünk. –nyugtatta tesóm.

Mögé osontam, és mivel hirtelen más nem jutott eszembe, megcsikiztem őt. Persze először nem tudta hova tenni a dolgot, és csak nevetett, majd megfordult és megfogta a derekamat.

- Szemtelenek vagyunk az idősebbekkel? –kérdezte, miközben továbbra is fogott.

- Nem. –mondtam neki, és közben kiskutya szemekkel próbáltam nézni, de ez nekem sose ment így elröhögte magát.

- Nem ér kinevetni a kisebbet.

- Megijeszteni sem ér. –vágta rá azonnal. – Viszont, aki ilyen gyönyörű annak elnézem. Csodásan festesz ebben a ruhában.

- Köszönöm. –feleltem, miközben ő egyre közelebb húzott magához, és meg akart csókolni. – Tisztalap? Emlékszel?

- Igen.

- Bocsi, nem akarlak megzavarni titeket –szólt közbe Fanni. –de ha gondoljátok, én itt maradhatok.

- Nem, te is jöhetsz velünk. –vágtam rá azonnal, és Seb is helyeselt.

Az igazat megvallva hiába töltöttem már egy egész napot Sebivel, valahogy még nem akartam kettesben maradni vele olyan sokáig. Ezért jött kapóra a húgom. Persze a szerencsémhez közrejátszott az is, hogy ő a testvérem és sose mond nemet egy jó kis bulira.

 
Sziasztok! Újra itt vagyok. Bocsánat, hogy csak most hoztam új részt, de két hétig nyelviskolába jártam, majd nyelvvizsgáztam, és utána pedig 2 hétig nyaraltam, most pedig vezetni járok. Hát igen kicsit sűrűre sikeredett ez a nyaram, de legalább ezeket letudtam. 
Köszi, hogy kitartotok mellettem, és remélem tetszik ez a rövidke rész is. 
Puszi!!!