31.Fejezet

31.Fejezet: Oh, hogy felejthettem el?

- Bocsi, de ezt muszáj felvennem –mondtam sajnálkozva Sebnek. – Haló. –szóltam bele a telefonomba.

- Szia Hays. Miért nem vagy már Svájcba? –támadott le barátnőm.

- Mert Sebastiannal épp várost nézünk. De miért is kellene otthon lennem már?

- Csak viccelsz ugye? Nem mondod, hogy elfelejtetted?

- Mit Blair? Kezdesz kiakasztani.

- Haley, holnap valami nagy fejessel kell Amerikába ebédelned. – emlékeztetett a helyzetre B. Amit én teljesen elfelejtettem. Hónapokkal ezelőtt beszéltem meg Obama kampánymenedzserével, hogy a választási dolgokba segít a cég.

- Teljesen kimet a fejemből. –feleltem sajnálkozva. – Figyi megpróbálok valahogy oda érni, majd hívlak, ha már többet tudok. –tettem le a telefont.

- Na, minden rendbe? –kérdezte Sebi.

- Nem igazán. Holnap délbe, Amerikába kellene lennem.

- Melyik részén? –faggatott tovább.

- Washington.

- Az necces lesz. –mondta, de valahogy nem tudtam rá figyelni, csak a találkozón járt az agyam és azon, hogy hogyan érek oda időbe.

Pár pillanat múlva megragadta a kezem, és egy taxi felé húzott. Visszavitettük magunkat a szállodához, ahol gyorsan elkérte a kulcsomat, majd rohantam is a szobámba.

- Te mit csinálsz? –kérdeztem tőle, amikor az én emeletemen ő is kiszállt a liftből.

- Csak nem gondold, hogy hagyom, hogy elkéss miattam.

- Nem, de meg tudom oldani egyedül is.

- Nem baj én akkor is segítek. –ragaszkodott az elméletéhez és, hogy ne ellenkezzek inkább megcsókolt. 

Gyorsan kinyitottam a szobaajtót, és amikor beléptem, szomorúan néztem körbe, mert esélytelennek tűnt a helyzet. A ruháim szétszórva hevertek minden felé, és azt se tudtam mikor megy a gép, vagy, hogy mit rakjak el először.

- Héj, megoldjuk. Ne aggódj! –jött oda hozzám Sebi, és átölelt.

- Nem hiszem.

- Hidd el, oda érsz! De mit segítsek?

- Nézd meg, mikor megy gép Washingtonba!

Míg Sebastian leült a gépemhez én gyorsan a fürdőszobába rohantam összeszedni a sminkjeimet, és a hajsütővasat meg pár dolgot, ami ott volt. Miután ott végeztem oda mentem Sebhez, aki nagyba bújta a laptopomat. Mikor ránéztem, ő biztatóan mosolygott rám, de valahogy ez nem nyugtatott meg.

- Na, mikor indul a gép?

- Másfél óra múlva. –válaszolta nyugodtan, de én csak még idegesebb lettem.

- Ok lehet, hogy már unod, hogy mindig azt mondom, nem fogok oda érni, de a véleményem még nem változott meg.

- Nem unom. Egyelőre örülök, hogy még nem dobtál ki a szobádból, és együtt voltunk délután, na meg aztán…

- Sebi nagyon szívesen végig hallgatnám, amit mondani szeretnél, de most ilyenre nincs időm. –mondtam neki.

- Értem. Akkor most mit segítsek?

- Milyen gyorsan tudsz ruhákat hajtogatni? –kérdeztem tőle.

- Elég lassan. –felelte miközben furcsa grimaszt vágott.

Oda adtam neki pár ruhát, amit hajtogatni kellett és közben én a többi ruhámat is bepakoltam a bőröndömbe. Szerencsére fél óra alatt végeztünk is vele. Lesiettünk a recepcióhoz, és míg én leadtam a kulcsomat Sebastian fogott egy taxit. Mikor oda mentem a taxihoz kész voltam, hogy elbúcsúzzak tőle. De ő inkább elkísért a reptérre is.

A repülőtéren mind a ketten kiszállunk, és futottunk, hogy jegyet vegyek. Szerencsémre még 15 perc volt a gép indulásáig. Így nyugodtabban sétálhattam az ellenőrzéshez.

- Én csak eddig mehetek most. –mondta Sebi. –Örülök, hogy a mai napot azért együtt töltöttük.

- Sebastian, tudod, hogy ez milyen nyálasnak hangzik? – kérdeztem tőle nevetve.

- Kinevetsz? –nézett rám duzzogva.

- Dehogy.

- Látom én. Ez a hála a segítségemért?

- Nem. –feleltem határozottam, közelebb mentem hozzá és megcsókoltam.

Pár perce már csókolóztunk, mikor rám szóltak, hogy igyekezzek, mert a gép hamarosan felszáll. Még egy gyors puszit adtam Sebastiannak, és hamarosan már a gépen ültem. Így ismét volt időm aggodalmaskodni. A telefonomat inkább ki is kapcsoltam, és megpróbáltam egyet aludni.

Mikor felébredtem már elég közel voltunk a Washingtonhoz. Bekapcsoltam az övemet és vártam, hogy leszálljunk. Miután pedig kiszálltam a gépből visszakapcsoltam a telefonomat. Megnéztem az órámat, és csalódottan láttam, hogy már elkéstem a megbeszélt ebédről, ugyanis az óra fél kettőt mutatott. De meglepetésemre 5 üzenet és jó pár nem fogadott hívás várt.

Hívott Blaire, Seb, ami kicsit meglepett, de amit nem tudtam hova tenni az Mr. Erikson hívása volt. Biztos voltam benne, hogy soha többet nem kapunk ehhez fogható ajánlatot. Mivel lekéstem a megbeszélést, és úgy gondoltam ajánlani se fognak minket a közel jövőben. Nem tudtam mit csináljak, pár percig gondolkoztam, hogy előbb felhíjam, de aztán inkább az üzeneteimet néztem meg.

Blair érdeklődött, hogy merre járok és, hogy mi a helyzet. Sebi is hasonlókat irt a három üzenetébe, és megírta, hogy mindenképp beszélnünk kell. Az ötödik sms pedig Mr. Eriksontól jött. Gyorsan megnyitottam és elolvastam. Majd elolvastam ismét, mert nem hittem a szememnek. Ugyanis megkért, hogy tegyük át a találkozót este 7 órára inkább.

Nagyon örültem a kérésének és azonnal írtam neki egy választ, hogy az étteremnél várom akkor este. Utána pedig barátnőmet hívtam fel elmesélni neki, hogy mi történt.

- Szia. –köszöntem neki vidáman.

- Mi ez az öröm, csak nem oda értél?

- Nem, sajna elkéstem, De kaptam egy üzenetet, hogy este találkozzunk.

- Viccelsz? –csodálkozott Blair is.

- Nem. Alig hittem a szememnek.

- Nagy szerencsénk van, de le kell tennem, mert Jenson hív.

- Rendbe. Szia, és vigyázz magadra meg a picire! –kértem tőle.

Letettem a telefont, és fogtam magamnak egy taxit, majd egy közeli hotelba vitettem magam. Kivettem egy szép szobát és letettem a bőröndömet. A ruháimat pedig átnéztem, hogy mit vehetnék fel a találkozóra, de szomorúan láttam, hogy semmi komoly ruhám nincs. Így elhatároztam, hogy elmegyek vásárolni.

Szóltam a recepciónak, hogy hívjanak nekem egy taxit, és míg vártam felhívtam Sebit.

- Szia! –szóltam bele a telefonba, amikor felvette.

- Szia! Jól vagy? Oda értél időbe?

- Élek. De sajna nem értem ide időben, viszont a pasi eltetette a megbeszélésünket.

- Akkor nincs veszve semmi.

- Ühm. –motyogtam miközben beszálltam a taxiba.

- Igazából azért hívtalak, hogy nem jössz-e Malajziába?

- Sebi, én nem szeretném elsietni a dolgot.

- Nem mondanám sietségnek, és különben is nekem már régóta tetszel.

- Seb ezt tudom. De nekem különben is dolgoznom kell. Nekem is van munkám. –feleltem neki mérgesen.

- De azt itt is tudnád intézni.

- Nem olyan egyszerű. – kezdtem el hangosabban beszélni, mondhatni már kiabáltam vele telefonon keresztül. –Azt hiszem jobb lesz, ha leteszem, majd megbeszéljük személyesen. –és kinyomtam őt.

Próbáltam nem gondolni a beszélgetésünkre, míg vásároltam, de nem sikerült. Nem hittem el, hogy Sebastian ilyen önző is tud lenni, hogy csak magára gondol. Nekem is van munkám, amiért én is keményen megküzdöttem. Ráadásul szeretem is csinálni. Persze jó lenne minden futamon ott lenni, de akkor se tehetem meg. Nem hagyhatom ott a céget. Főleg, hogy azt se tudom mi lesz Sebiből és az egész helyzetből. Lehet, hogy csak egy hirtelen fellángolás nála. Nem tudhatom.

Gondolataimból a telefonom csörgése hozott vissza. Ránéztem a kijelzőre és miután láttam, hogy a testvérem az kinyomtam és én hívtam vissza őt.

- Szia, Fanni! Mi van veled?

- Szia Haley! Jó végre beszélni veled. Olyan régen hallottam a hangod, mindig csak üzeneteket írunk egymásnak. –panaszkodott húgocskám.

- Sajnálom! De elég elfoglalt vagyok mostanában.

- Gondolom, azt se tudod hova repülj az új barátoddal.

- Micsoda? –kérdeztem tőle, mert nem tudtam mire gondol.

- Néztem a Forma 1-et a Német RTL-en, és mikor mutatták Jenson autóját, láttam, hogy ott állsz vele és beszélgettek.

- Nem. Egyáltalán nem vagyok együtt vele.

- Biztos?

- Egészen! –feleltem neki határozottan, de, hogy valóban meggyőzzem elmeséltem neki, hogy Blair terhes Jenstől.

- Gratulálok neki! –válaszolta azonnal, miután megtudta a jó hírt.

- Viszont most már te mesélj nekem valami! Mi a helyzet otthon?

- Elegem van! A tanárok idióták, mást sem csinálok, csak dolgozatot írok. Ha, pedig ez nem lenne elég Bence szakított velem.

- Várj! –kértem meg őt, hiszen azt sem tudtam, hogy együtt vannak. – Mikor jöttél össze Bencével?

- Úgy egy másfél hónapja.

- Bocsánat, szörnyű testvér voltam.

- Semmi baj Hays. Már megszoktam, hogy sosincs ilyenkor senki, akivel úgy igazán tudnék beszélni.

- Tudod mit? Van egy ötletem! –meséltem neki. – Pénteken kiutazol hozzám, Svájcba, és eltöltesz velem egy hetet. Csak győzd meg anyuékat!

- Oh, de jó! –visított bele a telefonba. – Megyek is! Kezdem a puhításukat. Szia, majd még beszélünk. –köszönt el tőlem. De mire én válaszolhattam volna letette a telefont.

Aznap este találkoztam Mr Eriksonnal, aki megkért, hogy segítsünk megszervezni Obama kampányához szükséges gyűléseket, vacsorákat és különböző rendezvényeket. Persze azonnal igent mondtam rá, hiszen ez egy hatalmas lehetőség a cégnek.

Még azon a héten, pedig megbeszéltünk az elkövetkező pár hónapba lévő eseményeket is. Megegyeztünk abba, hogy az én felügyeletemmel Svájcból szervezek mindent, de az Amerikai részleg fog mindent leellenőrizni a helyszínen. 

Sziasztok ez az új rész. Nem lett valami izgalmakkal teli, de a történet folytatásához, az áthidalásokhoz muszáj ilyen is. 

Ez előző részhez köszönöm a sok pipát. Nagyon örültem neki, és remélem azért most is kapom. Viszont, ha nem is kapok szerdán egy óra körül gondoljatok rám, mert kresz vizsgázom. 

Puszi