7.fejezet: Szobafogság!?

Itt is a friss, igaz megkésve, de itt van. 

Megszerettem volna köszönni, ismét hogy olvassátok a blogomat, és a múltkor is nagyon örültem a kommenteknek is. Na meg persze az új rendszeres olvasóknak.

 Így most is szeretnélek megkérni titeket, hogy értékeljetek, vagy írjatok megjegyzést. 

Jó olvasást. Puszi!!

Szombat reggelre, kétszeresére dagadt a bokám, igaz már nem fájt úgy de járni mégse tudtam rajta. Próbáltam kikászálódni az ágyról, és lábra állni mikor Blair érkezett meg. Csütörtök reggeli kiakadásom óta nem is volt időnk beszélni, és nem is kérdeztem, hogy sikerült a parti. Mert tegnap is csak a szabadedzés ideje alatt dumáltunk és akkor is arról, hogy hogyan tudtam már megint elesni. Ja meg persze arról, hogy Sebastiannak mekkora az egója. Igaz ő úgy, gondolta, hogy nagyon kedves és segítőkész, na meg persze mindenkihez van egy jó szava.

- Jó reggelt. –köszönt nekem barátnőm. –na, hogy vagy?

- Szia! Jobban amint látod már egy lábon ugrálva is egész gyors, vagyok. Próbálom betartani a doki utasításait, így nem erőltetem, ha ugrálok.

- Hahaha. Látom a nem létező humorod is visszatért. Na de segítsek valamit? –ajánlotta fel segítségét

- Hát itt még megvagyok, de a pályára ma neked kell kivinni. –mondtam, és már indultam is az ajtó felé.

- Ok, de Jenson azt mondta, hogy nem akar a 3. szabadedzés vége előtt a padokba látni. – magyarázkodott.

Szót kellett fogadnom, de hát kiment bokával nem igazán tudtam mást tenni. Még egy fél óráig reménykedtem, benne, hogy Sebastian benéz, és esetleg kimehetek vele, de nem jött. Így szóltam a szobaszerviznek, hogy hozzanak reggelit. Pirítóst kértem magamnak friss eperrel, Blair pedig rántottát kért. Mire felhozták a kaját, meg megettük ismét eltelt egy óra. A szabadedzésig pedig még mindig volt fél óra, hogy elkezdődjön. Blair nem volt valami beszédes kedvébe, s rá is jöttem, hogy baja van. Vagyis arra, hogy valami baja van.

- Mi van veled? És nehogy azt mond, mint Jenson, hogy nincs semmi bajod, mert akkor kitérek a hitemből. –dorgáltam meg B.-t. Mostanában nem volt sok időnk beszélgetni. Mondhatni az elmúlt 3 hétbe. Nem is vettem észre, hogy van vele valami, de már nem tudja tovább titkolni.

- Nincs minden rendben velem és Iannal. Még mielőtt eljöttünk csúnyán összevesztünk.

Ian és Blair lassan egy éve együtt vannak. Egyik barátnőnk buliján ismerkedtek meg. Mindig azt hittem, hogy egy nap talán összeházasodnak. Nagyon sok mindenbe hasonlítottak, mint két tojás. Megvolt az összhang köztük. Én is kedveltem Iant, mert szerette a sportot, na meg kedves volt. B. pedig boldog volt mellette, igaz nekik nehéz volt mikor Blair is velem jött Svájcba néhány hétre. De ezeket, a heteket is mindig túlélték.

- Mi történt? –kérdeztem rögtön, mert tudtam, hogy most mellé kell állnom.

- Hát nem is tudom, igazából a semmin kezdtünk el veszekedni. Aztán jött az, hogy sokat vagyok Európába, meg hogy alig van időnk találkozni. És… és… - kezdett el pityeregni barátnőm - azt mondta, jobb lesz, ha itt befejezzük, és mindketten továbblépünk.

- Jaj szegénykém, miért nem mondtad?

- Olyan jól megvoltál, és örültél is, hogy ide jövünk, nem akartam elrontani a kedvedet. - sírt továbbra is Blair.

- Jaj, elmondhattad volna, mert ha ezt tudom, nem ráncigállak ide, hanem New Yorkba küldelek. Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz és mindig. Még, ha Forma 1-et nézek, akkor is. –próbáltam vidítani őt. –és most induljunk el a pályára ott majd Lewisék elszórakoztatnak.

- Rendben van. –egyezett bele, és ez nekem volt a legjobb, mert még mindig nem kezdődött el a nap, és nekem se kellett tovább unatkoznom a szobába.

Még bement a fürdőbe B., megmosta az arcát, meg helyrehozta a sminkjét, ne nézzen ki annyira borzalmasan. Kisétáltunk a szállodából és egy szürke, automataváltós Merci várt minket. Kicsit meglepődtem, hogy miért vár minket egy Mercedes.

- Hát ez? –kérdeztem, mert tegnap én még csak egy egyszerű Forddal furikáztam, és nem hiszem, hogy Blair magától szerzett egy Mercit.

-Jenson szerezte, tegnap.

Összerakhattam volna a képet, hogy Merci az Button műve. Mondjuk, egy Infinitinél biztos feltűnt volna, hogy Vettel műve. Azt csodáltam, hogy sofőrt nem szerzett nekem Jens, vagyis ha úgy vesszük igen, mert Blair, most olyan, mint a saját sofőröm.

- Kérem, vigyen a pályára! –mondtam, és szerencsére barátnőm is vette a fonalat.

- Máris hölgyem. Ha óhajt valahol máshol is megállni kérem, szóljon. –vette még viccesebbre a figurát.

B.-nek mindig is remek humorérzéke volt, vagyis nem remek, de szerintem jobb, mint az enyém. Én sohasem tudtam egy sztorit viccesen elmesélni, én olyan komoly voltam. Míg Magyarországra jártam suliba, az osztályom volt mindig a legjobb és hát kicsit stréberek is voltunk. Semmi rosszat nem hallottak rólunk a tanárok, és mindenki szívesen jött be helyettesíteni, mondván, hogy mennyi jót hallottak rólunk. Hát igen mi voltunk a minta osztály. Azt már nem tudom, hogy miután eljöttem utána is ilyenek maradtak, mert nem igazán tartottam a kapcsolatot velük. Néhány lánnyal néha beszélek, de mondjuk 3 havonta egyszer valakivel.

Mire feleszméltem már a pályánál voltunk. Kiszálltam a kocsiból és elindultunk a kapuk felé, ahol be tudtunk menni a padockba.

- Nem hiszem el!

- Mi van? –kérdeztem.

- A szobádba hagytam a belépőmet. - válaszolta. De én csak felnevettem, és elővettem a táskámból a jegyét.

Bementünk a McLaren home-jába, de már ment a 3. szabadedzés így nem sokan lézengtek ott. A pultos kiscsajtól kértem magamnak egy pohár almalevet, mert valahogy a koffeines italokat nem kívántam. Blairnek pedig egy jó erős kávét. A csaj rendes volt, mert mondta, hogy csak üljek le a helyemre, majd kihozza. Gondolom a nagyobb vendégekkel mindig így bánik, de velem nem kellett volna szóval rendes volt.

Miután megittuk a kért italainkat, és B. meggyőződött róla, hogy tudok még egy lábon ugrálni kimentünk a boxba. Jenson épp mért körön volt, Lewis pedig valamit egyeztetett a mérnökével. Az egyik szerelő amint meglátott, hozott nekem egy széket, hogy le tudjak ülni. Azt hiszem Dan volt az, gondoltam Jens ráállította, hogy figyeljen rám.

Mikor felnéztem a képernyőre, láttam, hogy még a fele mindig hátra van, ami 30 percet jelent, mert a 3. szabadedzés csak egy órás. Az a hátra lévő fél óra pedig igen lassan akart eltelni. Azt hittem már sosem lesz vége. Pedig mikor otthon vagyok és megtehetem, még az edzéseket is meg szoktam nézni. Persze, csak ha találok csatornát, ami adja. Sokszor így neten néztem, még szerencse, hogy tudok angolul, németül, magyarul, meg spanyolul is. Na jó azt nem anyanyelvi szinten, de megy. A németet meg nem igazán szeretem, úgyhogy amíg nem muszáj azt nem is szoktam hangoztatni.

- Szia! –hajolt felém Jens és adott egy puszit. –Hogy vagy?

- Hát jobban. Ja és betartom az orvos utasításait, és kímélem a bokámat. Így mindenhova egy lábon ugrálva járok.

- Az jó, de mit szolnál az ebédhez? - kérdezte és már el is indult a Home felé

- Hát ok, bár nemrég ettem reggelit. Viszont örülnék, ha lassítanál. –javasoltam neki.

- Bocs kislány csak mindig elfelejtem, hogy nem vagy ép.

- Héj. –hozott ki a sodromból. –hogy tudod elfelejteni, hogy nem vagyok ép mikor egy óriási kötés, éktelenkedik a lábamon.

A Homeba érve Jens rögtön elment az ebédjéért, plusz az én almalevemért és salátámért. Mikor visszajött, végre ketten voltunk, na meg ép állapotba voltam, gondoltam visszatérek hozzá és Jessicához.

- Szóval tegnap ott tartottunk, hogy hülye a barátnő –közbe köhögött és én gyorsan ki is javítottam –bocsánat exbarátnőd?

- Hát én ezt nem tudom, de nagyon rosszul esik, hogy megcsalt. Ráadásul egy olyan csávóval, akit ismerek. Azt mondta, egyszeri eset volt, de én már nem tudom, mit higgyek. És hát már régóta együtt voltunk, szóval nagyon hiányzik nekem. Tudom erősnek, kell lennem, na jó azt is tudom, hogy egy férfi nem mond ilyet, de akkor is –Jensre rájött a szómenés és én valamennyire örültem is neki, hogy kiadja magából. De azért itt a hétvégén úgy látszik mindenkinek valamilyen szívügyi problémájával, kell foglalkoznom. Azt pedig már biztos volt, hogy vasárnap mindkét barátom szépen be fog rúgni.

- Bocsi Haley de el kell rabolnom Jensont –jött oda hozzánk Dan. –mérnöki utasítás.

- Semmi gond. Azt hiszem Jens már mindent elmondott. - mire Button bólintott majd nyomott egy puszit ismét az arcomra majd megköszönte, hogy itt vagyok.

Hát igen nem hagyhatom szétcsúszni se, őt se Blairt. Igaz a hétvégén Jensonnek nagyobb szüksége van rám, mert mégiscsak ő ül egy forma 1-es autóba és ő repeszt 250-nel, meg 300 felett.

Úgy gondoltam, ha már így szépen itt hagyott mindenki, elmegyek sétálni egyet. Nem tudom Blair hova tűnt mindig, de sosem láttam. Már egy ideje sétáltam mikor ismét egy idegesítő mosolyba ütköztem.

- Hát te mindenhol ott vagy? –kérdeztem egy kicsit gúnyosan.

- Szia Sebastian. Mi van veled? - mondta s először nem igazán értettem. Gondolom hülyén, néztem, mert folytatta. –ezt akartad mondani igaz?. De akkor most én folytatom helyetted. Szia Hays. Köszi jól vagyok. És hogy van a lábad?

- Ugyan úgy, mint tegnap. De ha még egyszer megkérdezi valaki, akkor világgá megyek.

- Nyugi csak aggódnak érted. –próbált nyugtatni.

- Tudom veled, meg Jensonnel az élen. De akkor is már nagyon idegesítő. Minden öt percben megkérdezi valaki, hogy-hogy vagyok.

- Értettem kapitány. –mondta, majd szalutált mire én elkezdtem nevetni, és ez a nevetés már kellett. –De, most komolyan hogy vagy?

- Hát már nem fáj annyira, mint amikor visszavittél, de a lábam még mindig kétszerese az eredeti méretének. Neked, különben soha semmi dolgod nincs vagy mi?

- Oh jó hogy mondod már 10 perce Adriannál kellene lennem. –mondta kapkodva, majd elszaladt.

Visszafele belebotlottam Markba, aki szintén megkérdezte, hogy vagyok. Majd Gergő is oda talált hozzám és ő is érdeklődött, rólam, meg arról is, hogy hogyan tervezem az interjúkat. Beavattam, hogy az időmérő után beszélek Jenssel, meg végre Schumiva, és valószínű, hogy az egyik kis csapat versenyzőével, na meg persze az első kockát megszerző csapat főnökével. Vettelt mindenképpen el akartam kerülni, és gondoltam az első háromba biztosan benne lesz így ezért választottam másokat. A boxba beérve a két pilóta már overallba volt, Jenson a kalocsai mintásba, mivel az nyerte meg a szavazást.

- Héj milyen jól áll neked a magyar minta. –viccelődtem vele, aminek az lett a következménye, hogy készült pár kép rólunk, mondván, hogy én meg magyar vagyok.

Elhülyéskedtünk pár percet, mikor a mérnöke idegesen rászólt, hogy ideje lenne az időmérőre koncentrálni. Blair pedig akkor esett be. Próbáltam, kihúzni belőle, hogy mi van, vagy hogy hol volt, de nem jött össze. Sokszor emlékeztet magamra, mert makacs, mint az öszvér. Ahogyan én is, ha egyszer valamit elhatározok, akkor álltalában az úgy is van.