2012. november 26., hétfő

8.fejezet: Lassan idő van.



És itt a friss. szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy ez a tavalyi Brazil Nagydíjról szól, úgyhogy nehogy félre értsétek.
Köszi, hogy olvastok, és szeretnélek titeket megkérni, hogy most is értékeljétek, vagy írjatok kommentet. Mindig örülök a visszajelzésnek. 
Vettel pedig háromszoros VILÁGBAJNOK.
Jó olvasást! Puszi!



A boxutca lámpája pedig zöldre váltott és megkezdődött a Q1 ami, 20 perces és ahol a 7 legrosszabb időt autózó pilóta kiesik. Különösebb izgalmakat nem is hozott az első szakasz. Button első idővel jutott tovább. A kiesők pedig a három kiscsapat és Pastor Maldonado. a Q2 már kicsit izgalmasabbnak bizonyult. A második szakasz 15 perces és innen csak az első 10 idő jut tovább. Ezt a szakaszt is jól teljesítette a McLaren. Majd jött a Q3 az utolsó rész ahol eldől a polepozíció sorsa. Itt már csak 10 perce van mindenkinek, amibe álltalába belefér két kör úgy, hogy közbe cserélnek kereket a pilóták. Vagy egy gyors kör és akkor marad olyan gumi, amit még nem használtak. De van olyan is, aki ki sem jön ilyenkor mért körre. A Q3-ban elsők között hajtott ki Hamilton, bár a mért köre nem volt valami jó. Sebastian, pedig megfutotta a hétvége legjobb idejét, majd a többi pilóta is javítgatott az időkön. Azonban a végén mégis Vettel nyert, mögötte Webber és Button végzett. Schumacher ugyan kiment a pályára, de mért kört nem futott. Így a nagy öreg a 10. helyre kvalifikálta magát. A szerelők odarohantak Jenshez mikor visszatért a boxutcába, bár nem volt boldog. Jobban szeretett volna az első sorból indulni. Button gratulált Vettelnek, majd a megmérték őket, és persze nem maradt el a közös fotó és az interjúk. Így ők elindultak az interjúszobába, én pedig, megkerestem azt a helyet ahol a pilóták nyilatkozatokat, adnak. Sebastian pedig ezzel az első kockával megdöntötte Mansell rekordját, és ebbe az évbe 15 első helyet szerzett az időmérőkön. Oda mentem Schumihoz, majd megkérdeztem mik a benyomásai, az időmérőről, és mit vár a holnapi naptól. Persze azt sem, hagyhattam, ki mit gondol Kimi Raikkönen visszatéréséről, szóló pletykákról. Majd miután elég hosszúnak, gondoltam, az ő anyagát odamentem Sutilhoz, akivel épp a BBC készített interjút. Oda tartottam a mikrofont, és a stáb felvette, amit mond. Gergő végig mellettem volt és figyelte, hogy mit és hogyan teszek. Adrian Sutil interjúja után megfogtam az egész csapatot és lerohantunk a Red Bull boxát, és készítettünk egy interjút Christian-nal. Pechemre, pedig mire végeztünk megjött óriási egóval rendelkező ismerősöm Sebi.
- Csak nem velem szeretnél interjút készíteni? –kérdezte mosolyogva. Mindig mosolyog, de most hogy poleból indul, még jobban.
- Nem, nem. Épp a főnököddel akartam, és már meg is szereztem, szóval most megyek is. -Szia! - tudtam le gyorsan a dolgokat.
Nem voltam valami jó hangulatba, és a lábam is elfáradt, így egy dolog nyugtatott: már csak Jensel kell interjút készíteni. Mikor visszaértem, Button már átöltözve várt, és kicsit meglepődött mikor mondtam neki, hogy interjút akarok vele csinálni. Elsőre nem értette miért, majd miután rájöttem, hogy neki nem is mondtam el, hogy micsoda lehetőséget kaptam a magyar TV-től, elmeséltem az egész történetet.
- Mit gondolsz az időmérőről? –kérdeztem.
-"A Q2 egy kissé idegtépő volt számomra - de a végén örültem, mert 2005 óta nem tudtam bejutni a legjobb tíz közé Brazíliában. A Q3-ban az autó jól működött, a balansza olyan jó lett, amilyet szerettünk volna. Elég durva volt a gyors köröm. Agresszívan használtam a gázpedált, ami szükséges ahhoz, hogy gyors legyél itt. Ez általában nem az én stílusom, de kimondottan gyorssá tett, és amikor átszeltem a célvonalat, azt hittem előrébb végzek, mint ahogy történetesen végeztem" - nyilatkozta az egész hétvégén kalocsai mintás overallt hordó brit pilóta.
- Majd kérdeztem még egy-két, dolgot, és ennyiben hagytuk a dolgot. Vissza akart vinni a szállodába, de mondtam neki, hogy nekem, még el kell küldenem az anyagot Magyarországra meg hasonlók. Így én elrohantam megkeresni a stábot, s miután összevágtuk az anyagot és korrigáltuk a dolgokat Gergő felajánlotta, hogy visszavisz a szállodába, hogy ne kelljen taxiznom.
Késő este volt már, amikor visszaértem így egyből a szobámba mentem, nem akartam se Jens se Blairt felébreszteni, feltéve, ha aludtak. Szobámba egyből a fürdő felé vettem az irányt, majd egy gyors zuhany után  bebújtam az ágyba. Furcsálltam, hogy nem beszéltem senkivel, de hát mit lehet tenni.
Álmomban, egy fiúval hülyéskedtem, meg beszélgettem egy tengerparton, de a pasi fejét nem láttam. A tengerpart után viszont egy templomba találtam magam, ahol hozzámentem. Már a csók következett volna, amikor trappolásra lettem figyelmes a szobámba. Nem nyitottam ki a szemem, had higgye azt, hogy még alszok. Közeledett az illető folyamatosan az ágyamhoz, majd leült mellém. Biztos voltam benne, hogy nem Blair az, mert ő már az ajtónál üvöltött volna. Gondolataim közben, pedig ez a valaki elkezdte simogatni a hátam, majd az arcom. Jól esett, és fontosnak éreztem magam, na meg persze biztonságba. Amit már egy ideje nem mondhattam el. Mindig nagylánynak mutattam magam, és sosem ijedtem meg semmitől se, de azért néha rám fért a biztonságnak az érzete. S most olyan jó volt, hogy mindenki figyelt rám.
- Szia! - köszöntem, majd kinyitottam a szemem.
- Szia Hays! –hallottam meg Jenson hangját. –Már azt hittem fel se ébredsz
- Amikor bejöttél ébren voltam, csak nem nyitottam ki a szememet, de azt hiszem elbóbiskoltam egy kicsit közbe.
- Semmi baj, gondolom későn értél vissza. De lassan indulnunk kéne. –mondta, majd elindult az ajtó felé.
- Nem kell elmenned. –odamentem hozzá, majd nyomtam egy puszit az arcára. –maradj itt, nyugodtan, míg felöltözök.
Összeszedtem néhány megfelelőnek tűnő ruhadarabot, majd bementem velük a fürdőbe, mert azért mégse akartam Jenson előtt öltözködni. Mert nem igazán vagyok magamutogató. Gyorsan lezuhanyoztam, majd egy virágmintás ruhát vettem fel. És mivel gondoltam, itt Brazíliába úgy is meleg lesz kontyba kötöttem a hajamat. Mikor kiléptem a fürdőből Jens épp telefonját piszkálta.
- Nagyon csinos vagy –nézett fel a telefonjából,
- Köszi! –pirultam el.
- Na akkor mehetünk?
- Persze, csak még befáslizom a lábamat. –és már nyúltam is a fásliért, hogy be tudjam kötni.
- Jut eszembe, míg öltözködtél itt volt Blair és azt, mondta, elmegy a pályára, majd ott találkoztok.
- Ok! Bár nem tudom, mi van vele mostanában. –kezdtem bele a történetbe.
Elmeséltem Buttonnak, hogy mi van B.-vel meg a barátjával, hogy mindenki álompárnak gondolta őket, meg, hogy mostanában semmit se mesél el, és hogy itt Brazíliába pedig mindig eltűnik, és soha se tudom, hol keressem, pedig én segíteni akarok neki. Jensonben jó hallgatóságra találtam, mert csak bólogatott, csak bólogatott és mire kiöntöttem neki a lelkemet már a pályán voltunk. Átmentünk a biztonsági kapukon, utána pedig a McLaren home-ja felé vettük az irányt. Belépve láttam Blairt, hogy fel alá mászkál, meg telefonál, de úgy gondoltam nem megyek oda hozzá. Helyette leültem Jens mellé, majd fél percbe se telt és az egyik kiszolgáló csaj hozta is a reggelinket, meg az én almalevemet.
- Szia Holly –köszönt a csajnak J.
- Sziasztok! Na milyen lesz a mai verseny?
- Hát nem tudom, remélhetőleg nem esik.
- Ok én most megyek is vissza, dolgozni, szóljatok, ha kértek még valamit.  –ajánlotta fel a kiscsaj. –ja és sok szerencsét a versenyhez.
Szimpatikus volt nekem. Látszott rajta, hogy nem azért beszélget Buttonnal, mert bele van zúgva, hanem mert tényleg érdekli a versenyzés. Nem túl hosszú fekete göndör haja volt, és a csapat egyenruhájában volt. Hát igen, az kötelező, fekete szoknya volt soron, mint megtudtam Jenstől, fehér inggel. De elmondta, hogy többféle van a csajoknak, de megbeszélik mindig a csapatfőnökökkel, hogy az adott hétvégére melyik kell. Komolyan ez olyan, mint mikor a kézilabda, vagy a focicsapatok is más mezbe vannak. A Veszprém pl. szokott sötétkékbe, fehérbe meg pirosba is játszani. De hát a Barcelonának is három fajta meze van.
Dél körül összefutottam, Gergővel, majd megbeszéltem vele, hogy majd a futam után megpróbálunk minél több emberrel beszélni. Már épp sétáltam vissza a boxhoz, mikor Vettelbe is beleütköztem.
- Szia Haley! Nagyon csinos vagy!
- Köszi!
Komolyan, mi ütött ma mindenkibe, egyfolytában azzal jönnek, hogy milyen csinos vagyok, meg, milyen jól áll ez a ruha. Nem mintha zavarna, mikor megdicsérnek, de én soha sem érzem úgy, hogy tényleg megérdemlem. Viszont legalább elfelejtették a lábamat.
- Viszont én megyek is –mondta. –Esőt jósolnak a versenyre így meg kell beszélni még egy gyors taktikát.
Mondta és el is rohant RB home-ja felé. Én meg, visszaindultam Jenshez. Mellette legalább jól éreztem magam. Egy óra volt mire vissza értem, a pilóták pedig már a kamion fele igyekeztek, hogy elkezdődjön a parádé. Fél órával később pedig már Blairrel sétáltam a rajtrácson. Mikor kijöttek a pilóták odamentem Lewishez szerencsét kívánni, és arra bíztattam, hogy dobogón végezzen. Gondoltam Schuminak és Webbernek is megmondom, hogy legyenek óvatosak, meg hogy sok sikert a futamhoz, ha már kedvesen adtak interjút. Webber után pedig úgy döntöttem, hogy ha akarom, ha nem, úgy illik, hogy Sebastiannak is sok sikert kívánok, ha már ilyen rendes volt velem.
- Szia. Gondoltam sok sikert kívánok a futamhoz.
- Oh! Köszi, meglesz és megszerzem neked a győzelmet.
- Aha –dünnyögtem neki, mert nem tudtam mást mondani.
- Jaj neked még be se mutattam, Haley ő itt Tommi az edzőm. –mutatott be. –Tommi ő pedig Jenson barátnője.
- Már megint ez? Mondtam már, hogy csak jó barátja. –emeltem fel a hangomat.
- Bocsánat. Akkor csak egy jó barátja –mondta, de én még mindig éreztem a gúnyt a hangjába.
Épp le akartam üvölteni a fejét, amikor a német RTL jött, hogy interjút készítsen vele. Én elköszöntem Tommitól, majd elindultam Button felé.
- Merre jártál? –kérdezte, és láttam rajta, hogy izgult, hogy nem esett-e bajom.
- Egy két embernek átadtam jókívánságaimat. –nyugtattam meg Őt.
- Nagyon rendes vagy ugye tudod? Viszont nekem nem is kívánsz sok sikert?
- Nem! Neked azt kívánom, hogy nyerd meg a futamot! –mondtam, majd egy gyors puszit nyomtam az arcára és visszaindultam a box felé, mert Jensnek el kellett kezdenie öltözni.
Néhány perccel a felvezető kör előtt Blair is visszatért, majd leült mellém.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése