19. Fejezet: Az én drága rokonaim.

Sziasztok! Ez még nem a jövőről szóló rész, de hamarosan az is jön.

Remélem mindenkinek sikerült javítania a jegyein amiken akart. Nekem nagyjából igen. 

De inkább hagylak is titeket olvasni. Egy kis értékelésnek, vagy kominak örülnék. Köszi előre is.

Puszi. :D

Oda mentem a testvéremhez majd megöleltem, utána pedig apát is, akit már vagy fél éve nem láttam élőben. Mert felszoktam hívni a szüleimet Skype-on és szoktunk beszélni, de időm nem sok volt az évbe, hogy haza menjek. Fannival viszont párszor találkoztam, mivel szívesen töltötte az idejét nálam, vagy velem valahol. És én is örültem, ha volt velem valaki a családomból.

Elvette apa a csomagot, majd rögtön mesélésre fogott, hogy mi a helyzet, meg, hogy hova is megyek én karácsonykor. Pár dolgot elmondtam neki, a többire pedig azt mondtam, majd ha anyának mesélem, akkor ő is meg fogja tudni.

A kocsihoz érve beraktuk a két hatalmas bőröndömet, még szerencse, hogy apa mindig is a nagy autókat szerette. Utána viszont jött a vita, mivel a húgocskám minden áron előre akart ülni. Apa hiába mondta neki, hogy most nem, meg azért még mindig én vagyok az idősebb nem akart engedni. Végül kő- papír-ollóval döntöttük, hogy ki ül apa mellé, és nekem pedig szerencsém volt. Így Fanni duzzogva ült hátra.

Hazafelé az autópályán semmi kedvem nem volt beszélni, szóval ráhagytam a dolgot apára. Megtudtam, hogy kész lett az új garázs, és azt is meghallgathattam megint, hogy mennyivel könnyebb volt velem, mint drága tesókámmal. Állítólag nem igazán akar tanulni, és a jegyei is romlanak. Mikor ezt meghallottam hátra néztem, de láttam már alszik, így apának megígértem beszélni fogok a fejével.

A házunkhoz közeledve, rájöttem mennyire hiányzik az itthoni levegő, így gyorsan megfogadtam magamba többször fogok haza járni. Amikor pedig megálltunk előtte elkértem apától a kulcsát és gyorsan kipattantam az autóból kinyitni a kaput, mert minél előbb régi szobámban akartam lenni. Visszagondolni egy-két gyerekkori emlékre.  

Apa bejárt a garázsba és felébresztette Fannit, aki azonnal szobája felé vette az irányt amint belépett a házba. Én viszont a nappaliba indultam mivel láttam, hogy anya ott fekszik. Közelebb mentem hozzá és tudomásul vettem, hogy alszik így inkább hagytam had pihenjem. Inkább én is felmentem az emeletre. Először benéztem hugicám szobájába, majd szép álmokat kívántam neki, utána pedig a saját szobámba mentem, ahonnan ép apu jött kifele.

- Felhoztam a bőröndjeidet. –mondta kedvesen, és adott egy jó éjt puszit.

- Köszönöm, és szép álmokat. –válaszoltam neki, és a szobaajtót csuktam is be, hogy nyugodtan tudjak aludni.

De mielőtt elaludtam volna, körülnéztem és örömmel figyeltem, hogy semmi nem változott. Az ajtómon ott volt egy-két Kimi Raikkönen kép, meg néhány dalszöveg, képeslapok különböző városokból, és egy régi kép rólam, amikor a testvéreimmel a kertbe ülünk a földön. Végig olvastam a könyvek címét a polcaimon, majd kinyitottam a szekrényajtót, és szomorúan néztem, hogy nincs benne semmi. Mikor pedig meguntam a szomorkodást lefeküdtem aludni.

Reggel edénycsörömpölésre keltem, és arra, hogy valaki össze-vissza futkos a lépcsőn. Arra tippeltem, hogy az én drága testvérem az, és amikor kimentem a szobámból láttam, hogy a megfelelő emberre gondoltam.

- Szia, hugi. Miért mászkálsz, mint pók a falon? –kérdeztem tőle.

- Nem láttad a fekete szoknyám?

- Én? Most jöttem, haza hol láttam volna?

- Nem tudom, de segíts megkeresni. – könyörgött nekem.

Megszántam őt, és a bőröndömhöz mentem, mert emlékeztem, hogy én is hoztam magammal egy fekete szoknyát. Gyorsan előkotortam és oda adtam neki.

- Itt van az enyém. Próbáld meg. –mondtam és már rajta is volt.

- Jó lesz, köszi szépen.

- Nincs mit, de még mindig nem tudom mi ez a sietség.

- Bencével találkozunk. –válaszolta, és már rohant is le a lépcsőn.

A következő, amit hallottam, hogy anyával vitatkozik, hogy ő akkor se vesz fel sapkát, majd apát megkérte, hogy vigye el a buszmegállóba. Míg a Fanni lent osztotta az észt, addig én felöltöztem egy kényelmes otthoni ruhába, de lemenni csak akkor mertem, mikor már hallottam, hogy becsapódott az ajtó.

- Szia, anyu –mentem oda anyukámhoz, és adtam neki egy nagy puszit.

- Kislányom. Milyen jó, hogy itthon vagy. Jöhetnél többet is haza. –szidott le.

- Igyekszem, de nem olyan egyszerű.

- Értem én azt Lilla, annak viszont örülök, hogy a húgoddal törődsz. – és kaptam egy hatalmas ölelést a dicsérő szavak mellé. – Egyébként nincs kedved segíteni?

- Szívesen. – válaszoltam, és meg is kaptam a feladatomat, krumpli pucolást.

Míg anyuval főztük az ebédet jól elbeszélgettünk. Elmeséltem neki a Brazil nagydíjat, Vettelt és Jensont is. Persze anya biztatott Jenssel kapcsolatba, én meg mondtam, hogy majd meglátjuk. Utána megkérdeztem mi van a nővéremmel, mikor jön haza majd megtudtam, hogy szerencsére idén is elkerüljük egymást. Tudom nem szép haragudni rá, és, hogy már sok idő eltelt azóta, amikor összevesztünk, de még mindig haragszom rá. Különben is ő sem próbálta felvenni a kapcsolatot.

Miután megettük a finom rakott krumpli, segítettem anyának kitakarítani a házat. Először lent porszívóztam, majd az emeletre mentem kitakarítani a régi szobámat, meg Fanniét is. Gondoltam elő karácsonyi ajándéknak jó lesz.

Hat óra körül hazaesett tesókám is, majd örömmel mutatta meg nekem a karácsonyi ajándékát, amit Bencétől kapott. Egy ezüstláncon lógott egy fél szív és egy B. betű volt benne. Kicsit persze irigykedtem rá, mert van barátja Fanninak, de azért együtt örültem vele.

Másnap én keltem fel elsőnek, anya dolgozott és apa is. Így fogtam magam kinyitottam a hűtőt és kivettem a tejet. Előkerestem a régi kedvenc bögrémet, és öntöttem bele. Mikor vissza akartam rakni hugicám akkor szólt rám, hogy előbb öntsek neki is. Elővettem egy másik bögrét és letettem elé, majd leültem mellé.

Gyorsan megbeszéltük, hogy ha felöltöztünk elmegyünk a nagymamámhoz mézeskalácsot sütni. Igaz ebből az lett, hogy elmúlt dél, mikor oda értünk a nagyihoz, pedig csak fél utcára lakik tőlünk. Kinyitottam az utcaajtó, és Tappancs a mama kutyusa már rohant is felénk. Persze a mamához így összenyálazva estünk be a konyhába.

- Szia, nagyi! – köszöntem és neki is adtam egy puszit.

- Hát itt az én kis unokám.

- Ő Kmh- köhögött bele Fanni.

- Bocsánat kis unokáim.

- Bizony mami, jöttünk mézeskalácsot sütni. –mondtam neki.

- Örülök neki. A hűtőbe van a tésztája vegyétek ki és neki állhattok.

Kivettük, az összegyúrt tésztát, és el is kezdtem nyújtani a felét. Fanni persze azonnal kényelembe helyezte magát az egyik széken. Így a közös sütésből az lett, hogy mindent egyedül csináltam, csak a díszítésébe segített nekem.

Mikor készen lettünk vele, segítettünk feldíszíteni a mamának a fát, majd haza indultunk. Otthon persze már be volt állítva a karácsonyfa a nappaliba. Így mikor beléptünk már éreztük az illatát. Ugyanis átjárta az egész házat a fenyő illata. Anya és apa pedig mellette vitatkoztak, hogy hogyan rakják fel az égősort. Végül persze megoldották, de a vitán nem is csodálkoztunk, mivel ez már megszokott dolog volt nálunk, hogy azon vitatkoznak este, hogyan rakják fel az égőket.

Miután már fent volt az égősor, jöttek a díszek sorra, és amíg mi lányuk raktuk fel, addig apa a habcsókokat kötötte fel egy vékony drótszálra, hogy azt is fel tudjuk akasztani. Egy órával később, pedig fáradtan ültünk le a kanapéra, és örömmel néztük, hogy kész a karácsonyfa. Anyának persze még gyorsan össze is kellett söpörnie a fa alatt, mert Fanni, mint minden éven akkor is összetört egy díszt. Már-már hagyományszerű ez is.

Szenteste anya egész nap sürgött-forgott a konyhába, mi pedig apával azt se tudtuk, hogyan kerüljük el az illatokat. Mivel mindenhol kísértettek bennünket. Végül én felmentem a szobámba és becsomagoltam mindenkinek az ajándékát.

Öt óra körül persze megjelent hugicám az ajtómba és megkért, hogy süssem be a haját. Elég sok időbe telt mire megcsináltam, majd ő segített az enyémmel. Amikor kész lett mindkettőnk haja elmentünk felöltözni. Egy világosbarna ruhát vettem fel, ami elment volna egy hosszabb felsőnek is, és alá leggingset vettem fel. Lementem, hogy berakjam az ajándékokat a fa alá, és örömmel láttam, hogy a nagyszüleim megérkeztek.

Nem kellett sok idő a keresztszüleim is az ajtón kopogtam. Mindenkit gyorsan köszöntöttem, majd megkezdődött az ajándékozás.

Anya örült a táskának, amit kapott és apa is pálinkának, amit kapott. Persze legjobban Fanni örült, mert befizettem a suli sí táborába, meg kapott mellé még egy szép ruhát, meg két könyvet. Viszont kicsit ki is szúrtam vele, mert az egyiket direkt angolul vettem meg neki, hogy tanuljon belőle.

Amikor mindenkinek oda adtam az ajándékot én voltam a soros, kaptam anyuéktól két repülőjegyet Magyarországra szólót, mondván, hogy így talán többet jövök. A nagyszüleim megdobtak egy kis pénzel mivel nem tudtak mit kitalálni, a keresztszüleimtől viszont egy nagyon szép téli kabátot kaptam. Aminek a legjobban örültem az Fanni ajándéka volt. Nem költött rám, de hát nem is ez a lényeg, mivel tőle egy gyerekkori képekkel tele lévő albumot kaptam.

Végiglapoztam a kis albumot, ami nagyon-nagyon tetszett. Az első oldalon még a kórházba vagyok, aztán már itthon. Első születésnap, második. Ovis képek és kis iskolás képekkel volt tele rakva. Na meg néhány idézet tőlem, amiket mondtam. Már a sírás határán voltam, mikor anya megzavart minket és mondta, menjünk vacsorázni.

Szokás szerint anyuci kitett magáért és vagy 20 féle étel volt az asztalon, és mindenki csak gondolkozott, hogy mit is kóstoljon. Amikor viszont leszedtük az asztal, már hozta is a sütiket, úgyhogy tele ettük magunkat.

Az este gyorsan eltel, beszélgettünk nevetgéltünk, majd én elmentem az éjféli misére, és mire haza értem mindenki el is ment. A családból már csak anya volt fent. Segítettem elmosogatni neki azt követően pedig én is elmentem aludni.

Az utolsó napom otthon villámsebesen telt el. Délre mentünk a keresztszüleimhez, ahol találkoztam unokabátyáimmal, és az új barátnőikkel. Beszélgettem velük, és a lányok is nagyon kedvesnek tűntek. Az ebéd után, felhívtam Jensont, hogy pontosítsuk a következő napot.

- Boldog karácsonyt. –mondtam a telefonba mikor felvette.

- Neked is Hays.

- Azért hívtalak, hogy megbeszéljük a holnapot. Ugye nem zavarok.

- Dehogy is. –válaszolta, de én hallottam a háttérből a zajokat. – Várj egy pillanatot, kimegyek inkább.

- Rendbe. –amíg vártam, addig én is az udvarra mentem.

- Hallgatlak.

- Reggel 10-kor indul a gépem, úgyhogy délre ott leszek.

- Korán jössz, de örülök neki. Majd akkor kimegyek eléd.

- Köszi. Akkor megyek is, nem tartalak fel, holnap találkozunk.

- Szia Hays. Vigyázz magadra. –mondta és időt se adott, hogy válaszoljak, azonnal lerakta.

Visszamentem a családomhoz, és egy pillanatra megálltam tőlük pár méterre, és figyeltem őket, hogy milyen boldogok. Viccelődtek és nevettek, meg régi gyerekkori történeteket meséltek a fiúk barátnőinek. Pár perc múlva, mikor még mindig néztem őket hátulról valaki átölelt.

- Mi a helyzet Lilla? –épp meg akartam fordulni, amikor folytatta. –Előbb találd ki, hogy ki vagyok.

- Az én kedves unokatesóm. –adtam meg a választ.

- Nem elég.

- Gábor, az én idegesítő és kedves, és jóképű –elnevettem magam majd folytattam –unokatestvérem.

- Így már jó. –nevetett velem ős is és megfordított, és kaptam egy hatalmas ölelést. – Mi van veled kislány?

- Héj én vagyok a kislány? –kérdeztem tőle. –Nem inkább Fanni.

- Ő pöttöm Panna.  – válaszolta komolyan, de amikor rám nézett ő is elnevette magát.

- Ne már –hallottam meg hugicám hangját. –Gábor miért piszkálsz még mindig ezzel a névvel?

- Mert jó. –adta meg az egyszerű választ unokatesóm.

Este mikor már elfáradtunk haza mentünk. Elmentem fürödni meg hajat mosni ezt követően pedig összepakoltam a bőröndöm. Megpróbáltam egy bőröndbe belenyomni mindent, de pár ruha és egy csizma nem fért bele. Fanninak még gyorsan megmondtam, hogy majd küldje el Svájcba január elején, utána viszont elmentem aludni, mivel reggel fél hatra terveztem az ébredést.

A telefonom csörgésére ébredtem, és azt se tudtam, hogy világháború tört ki vagy mi más történt. Viszont amint magamhoz tértem rájöttem ideje felöltözni. Felvettem az elől hagyott ruháimat. Egy meleg pulóvert, és a kedvenc farmeromat. Lassan lementem a földszintre, és beettem magam a fürdőszobába. Megmostam a fogaimat, majd egy gyors sminket felraktam. A telefonom azonban ismét megszólalt. Ránéztem a kijelzőre és meglepetten olvastam a nevet amit kiírt.

- Szia. –szóltam bele.

- Jó reggel. Pár pillanat és oda érek Lill.

- Gábor, mi a jó büdös fenét keversz te Szemerén kora hajnalba? –kérdeztem tőle.

- Meglepetés! –üvöltötte a telefonba. – Én, viszlek a repülőtérre.

- Én pedig megsüketültem. –utaltam neki arra, hogy az előbb hangos volt.

De meg se várta a válaszomat, kinyomta a telefont. Emlékeztem rá, hogy szereti a kávét unokabátyám, így amíg vártam rá lefőztem egy adagot, hogy megkínáljam vele. Amint kész lett, meg is állt a ház előtt.

- Pontos időzítés. –mondtam neki, amikor kimentem elé. –Most főztem le neked egy kávét.

- Akkor azt megiszom, és indulhatunk is.

Bejött utánam a házba, és meg is kapta a kávéját. A maradékot szétöntöttem, és bevittem anyuéknak a szobájukba. Örültek a reggeli ébresztőnek és annak is, hogy nem mentem el köszönés nélkül. Kaptam tőlük pár puszit, majd indultam is Gáborhoz, hogy útra keljünk. A csomagtartóba beraktuk a bőröndömet, és már az autópályán is voltunk.

- Hogy-hogy te viszel fel? –kérdeztem tőle, mikor már a pályán száguldott.

- Mert már régen beszéltünk, és te vagy a kedvenc unokatesóm. –adta meg a választ. –de ez nem egyértelmű?

- Hát, kezdek kételkedni

Elmesélte, hogy egyik este a munkahelyén találkozott a mostani barátnőjével, aztán elkezdett a lány oda járni ahol unokabátyám dolgozik és most már egy kicsivel több, mint egy éve vannak együtt. Egyébként Gábor mixer az egyik Győri bárba, így az elején nem volt feltűnő, hogy a lány sokat jár oda. Kiderült az is, hogy már az eljegyzést fontolgatják, én pedig csak hallgattam, milyen lelkesen mesél az unokatesóm a jövőbeli terveiről.

8 óra körül azonban oda értünk a repülőtérre, és akkor vége lett a beszélgetésnek, pedig mind a ketten élveztük. Bekísért elintézni a jegyemet, majd kaptam megint egy nagy ölelést, és megígértük egymásnak ezen túl többet beszélünk. Amikor kiszabadultam az öleléséből elindultam az én gépem felé. Hátranéztem még, de addigra már el is tűnt Gábor.

Pár perccel később sikerült fel szállni a gépre, becsatoltam magam, miután megkerestem a helyem és már aludtam is. Nem vettem észre se a felszállást se a landolást. Csak aludtam, és álmodtam az elkövetkező napokról. Szebbnél szebb képek lebegtek előttem, de sajnos egy légi utas kísérő megzavart, vagyis mondjuk úgy szólt, hogy ideje leszállnom.

Összeszedtem a csomagjaimat, és meg is pillantottam Jenst aki, egy óriási vigyorral várt.