22. Fejezet.

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak ma tudtam új részt hozni, de elég rossz a helyzet a suliba. Egyfolytában dogák, meg rosszabbnál rosszabb feladatok. Ma is írtam egy három oldalas bioszdogát. Meg egy verselemző dogát. Na, de nem panaszkodok. Jó olvasást. 

És itt az új Lotus!

- Mi ez a hely? – faggattam őt.

- Egy kis eldugott, tó. Mikor Milton Keynesba vagyok, és valami bajom van, nem volt jó egy futam, vagy felhúztak akkor mindig ide jövök. –mesélte.

- Egyedül?

- Nem, Tommi itt szokott lenni és megszokott hallgatni.

- Ühm. –feleltem és összébb húztam magam, mert már eléggé átfagytam.

- Te fázol! –jelentette ki Sebastian. A kabátját pedig azonnal rám terítette. – Nem hoztál kabátot?

- Nem, mert a szobába ahol volt, épp más csinált mást.

- Értem. Nem akarsz mesélni mi a baj?

- Őszintém mondva, nem hiszem, hogy képes lennék elmondani. –mondtam neki az igazat.

- Biztos? –nyaggatott tovább.

- Igen.

- Én megértem. –válaszolta, de akkor a szemembe nézett, és megpróbált kiskutya szemekkel rám nézni.

- Na, jó azt hiszem, talán segítene valamit, ha kiönteném a lelkem.

Elmeséltem neki mindent. Hogy 16 évesen amerikába költöztem, de a tesómmal rondán összevesztem mivel ő szerette volna, hogyha maradok. Utána pedig nem is hívott, azt mondta nem tart többet a testvérének, és azóta nem is beszéltem vele egészen a szilveszteri estéig. Akkor pedig a fejemhez vágta, hogy hülye vagyok. Sebnek elmondtam azt a részt is, hogy Kinga elmesélte nekem, férjhez megy, gyereke lesz áprilisba, és azt akarja, béküljek ki vele.

- Kibékülsz vele? –szakította meg a mesémet.

- Nem tudom, még mindig fáj, amiket mondott, és nem mondanám, hogy normálisan bocsánatot kért volna tőle.

- Tudod én megértelek.

- Miért? Neked biztos nincs ilyen problémád.

- A szüleimmel rengeteget vitatkozok, mivel ők úgy gondolják nem lehet úgy élni ahogy én. Szerintük sose lesz így családom, arról nem is beszélve, hogy mindig azt mondják nem egészséges a sok repülés, és az életmód, amit folytatok.

- Valamennyire egyet értek velük.

- Én is. – felelte Sebi. – De a Forma 1 az életem, mindig is ez volt a vágyam.

- Mondanám, hogy tudom mit érzel, de az nem lenne igaz. Én is mindig szerettem volna Forma 1-es pilóta lenni, de sosem tettem igazán érte semmit. Így én csak egy hatalmas fan vagyok.

- Tudod a szurkolók is sokat segítenek. Mindig azt mondtam nélkülük nem lennék ott ahol tartok. Két világbajnoki címnél. De most nem rólam beszélünk, szóval ne tereld el a témát.

- Én? –kérdeztem tőle.

- Nem a Mikulás.

- Őt nem ismerem.

- Haley! –vette mérgesre a figurát. – Tudom, hogy nem mondtál el még mindent. Szóval?

- Miért látsz te ennyire az emberekbe? –kérdeztem, de amint feltettem a kérdést meg is bántam, mert rondán nézett rám Sebastian.  – Jó, folytatom. Szóval a probléma Blair és Jenson. Igazad volt nekem tetszik Jens, és többet akartam, akarok tőle, de a Brazil futam óta furcsán viselkedik. Elhívott karácsonyozni, de Blairt is hívta. December elején, pedig eljött Svájcba, de nem is szólt róla. Különben is kit látogatott meg. Blair pedig az óta viselkedik szokatlanul, mióta megtaláltatok Olaszországba. Semmit nem mesél el, titkos találkozói vannak. Meg pár hasonló dolog.

- Ühm. –bólogatott Seb.

- Nekem meg most minden összejött. –fakadtam ki. – Úgy érzem, senki nem szeret igazán.

Amikor pedig ezt a mondatot mondtam, Seb megölelt. De van egy olyan érzésem, ha nem mondtam volna, akkor is megteszi. Percekig nyugtatgatott, és mondta, hogy nem igaz az, amit mondtam. De én nem hittem neki. Csak zokogni tudtam.

Szomorúságomat az időjárás is átvette, és az eső is elkezdett zuhogni. Persze gondolhattam volna, hogy Angliát nem úszom meg eső nélkül. Gyorsan visszafutottunk az autóhoz és beültünk. Igaz így is eláztunk valamennyire, de nem annyira, mintha kint maradtunk volna. Vártunk néhány percet, de az eső csak nem hagyott alább.

- Visszamenjünk Szilveszterezni? – kérdezte tőlem Seb.

- Ha nem baj én most kihagynám.

- Megértem, akkor viszont keresünk valami szállást a közelbe.

Sebastian beindította az autót és már ismét a főúton voltunk, de nekem nem kellett sok elaludtam a kocsiban.

Arra ébredtem fel, hogy valami szörnyűséget álmodtam. Kinyitottam a szemem, és nem tudtam, hogy mi volt az, ami nem hagyott nyugodtan aludni, de azt se tudtam hol vagyok. A szememből folyt a könnyem a ruhám pedig arról tanúskodott, hogy tényleg rosszat álmodtam mivel teljesen átizzadtam.

Körülnéztem, de semmit nem láttam. Egy kicsinek mondható francia ágyon feküdtem, ami ráadásul kényelmetlen is volt. Kitapogattam, hogy van egy éjjeliszekrény az ágy mellett, és szerencsére egy lámpa is volt, így felkapcsoltam azt, hogy lássak valamit. Nem sok fényt adott a lámpa, de annyit éppen, hogy lássam, nem vagyok ismerős helyen, és lássam, hogy mi merre van.

De amint lenéztem az ágy mellé, láttam, hogy ott fekszik Sebi. Nem értettem miért van, a szobába ahol én vagyok, de azért sajnáltam, hogy szegény a földön fekszik. Felkelteni viszont nem akartam volna. Csendesen odamentem az egyik ajtóhoz, ami a szobába volt, de az a folyosóra nyílt. A másik ajtó viszont egy fürdőbe vezetett, ami nem volt hatalmas, de legalább volt benne egy zuhanyzó. Levettem a ruhámat, és beálltam a víz alá, és sokáig folyattam magamra a forró vizet. Nem gondolkoztam, csak hagytam, hogy az idegességem elszálljon, és lenyugodjak. Nem akartam Kingára gondolni, se Blairre vagy Jensonre.

Amikor már úgy gondoltam elég lesz a vízből kiszálltam a zuhanyból, és kerestem egy törölközőt. A csapon szerencsére találtam is kettőt, megtörököztem, majd felvettem a bugyimat és a melltartómat. A ruhába nem akartam vissza venni, és úgy gondoltam Vettel úgy is alszik, nem lesz baj, ha így fekszem az ágyba.

Halkan kinyitottam az ajtót és becsuktam magam mögött, de akkor Sebastian köhögésére lettem figyelmes. Hirtelen azt se tudtam mit kapjak magam elé végül nyugodta maradtam inkább és elindultam az ágy felé, ahol Sebi feküdt.

- Te, hogy-hogy nem alszol?

- Nem tudok fénybe sokáig aludni. Kocsi korom óta mindig sötétbe alszom. –mondta, de le nem vette a szemét rólam. – és te?

- Rosszat álmodtam, és még mindig zavar az, amiről meséltem neked a tónál. Szóval jobbnak láttam, ha veszek egy forró zuhanyt.

- Akkor én megyek is visszaaludni. Pihenj csak.

- Várj még! –kértem Sebast.

- Igen? –ült vissza mellém, és továbbra is engem figyelt.

- Hol vagyunk, és hogy-hogy itt vagy te is?

- Nem messze Londontól, egy kis vidéki fogadóba, vagyunk. A szobán pedig azért osztozunk, mert csak ez az egy szoba volt.

- Értem. Sebastian akarsz itt maradni az ágyba? Nem örülök neki, de nem akarom, hogy az egész éjszakát a földön töltsd miattam.

- Ha nem baj? Már eléggé fáj a hátam. –válaszolta.

- Nem. De csak most az egyszer.

- Viszont lenne nekem is egy kérdésem. Baj lenne, ha levenném a farmerom?

- Nem. – de, amint elkezdte levenni, meg is bántam.

Bebújt ő is az ágyba, és eléggé közel került hozzám, mivel nem volt valami hatalmas az ágy. Éreztem leheletét a hátamon, és éreztem a testének a melegét. Be kell vallanom nagyon zavart, és nem hagyott nyugodni. Így jobbnak láttam, ha megfordulok, és inkább beszélgetek vele még egy kicsit.

- Neked nem szokott hiányozni a családod? – kérdeztem tőle.

- De, rengetegszer. Az én családomnál, mindig is fontos volt az összetartás meg a hasonló dolgok. És egy kicsit rosszul érzem magam, hogy otthagytam mindenkit a németeknél. Nem beszélve arról, hogy kevés időm van rájuk, főként az öcsémre.

- Megértelek, de csak részben. Én is azt sajnálom a legjobban, hogy a húgommal nagyon kevés időt töltöttem. Igaz én sokszor szerveztem magunknak programot az elmúlt két évbe, de akkor se adja vissza azt az időt, amit együtt tölthettünk volna, ha Magyarországon maradok.

- Tudod én, ha el is hívom Fábit, az öcsémet bármelyik futamhétvégére, nem igazán tudok rá figyelni, ha meg haza megyek, akkor fáradt vagyok. – mesélte nekem.

- Az tényleg nem a legjobb.

- Hát igen. Ráadásul már anyuék se olyan fiatalok, mint mikor engem neveltek, így szegényemnek nehéz dolga van.

- Hát azért az első fiúkból ilyen nagyszerű embert neveltek nem hiszem, hogy az öcsédet elrontanák. –mondtam Sebnek.

- Jól hallottam, amit mondtál? – kíváncsiskodott.

- Azt hiszem igen.

- Komolyan? Azt hiszem, fel kell hívnom Kimit. –viccelődött az előző kijelentésemen.

Még egy kicsit beszélgettünk, majd nekem megint leragadtak a szemeim.

Reggel arra ébredtem, hogy a napsugarak besütnek az ablakon, és a szemembe világítanak, a hátamat pedig valaki simogatja. Mielőtt kinyitottam a szememet megfordultam az ágyon. Sebastian abbahagyta a simogatást, és kedvesen köszöntött.

- Jó reggelt álomszuszék.

- Szia. –köszöntem neki én is. – Miért is vagyok álomszuszék?

- Már elmúlt két óra.

- Mi? –kérdeztem, és már fel is ugrottam.

Gyorsan berohanta a fürdőbe, megmosakodtam és felöltöztem. Majd visszamentem Sebihez.

- Nem láttad a táskám?

- A kocsi csomagtartójába van. Gondolom, szeretnéd.

- Igen, és ha nem baj visszamehetnénk.

- Jaj dehogy baj. Te miattad vagyunk itt, akkor megyünk, amikor akarod. –felelte.

Elindultam, az ajtó felé, de mielőtt kinyitottam volna, megfordultam és megöleltem őt, és adtam egy puszit neki. Mikor elengedtem őt, fél szemmel, még láttam, hogy az arcához kap, de nem szólt semmit.

Visszafelé nem beszéltünk egymással, mindketten figyeltük az utat. Nem tudom mit gondolt, a puszi miatt, de én csak egy baráti gesztusnak szántam. Kedveltem őt, de Jensont jobban. Meglehet ő nem figyelt rám akkor, és furcsán is viselkedett, mégis éreztem iránta valamit. Sebastiant pedig kezdtem megkedvelni, de valamiért továbbra is idegesített.

Nem volt hosszú az út visszafele, mégis a csend miatt egy örökké valóságnak tűnt. Így kicsit örültem is, amikor visszaértünk a Button házhoz, és végre kiszállhattam. Persze Blair azonnal megjelent, amint az Infinitit meglátta az ablakból.

- A frászt hoztad ránk. –szidott meg barátnőm.

- Bocsi.

- Nem baj. Különben beszélnünk kell, és el kell magyaráznom a tegnapot. – terelt be a házba B.

- Én megyek is. –kiabált utánam Sebi.

- Szia. –köszöntem el tőle, és már el is ment. –hallgatom.

- Ok. Akkor a legfontosabbal kezdem. Sajnálom, hogy lefeküdtem Jensonnel.

- Mi? –üvöltöttem rá.

- Tegnap, te nyitottál ránk.

- Még mindig azt kérdezem mi?

- Nem tudtad? – kérdezte tőlem B.

- Nem, de talán jobb is lett volna, ha nem mondod el.

- Sajnálom, had magyarázzam meg. –kérlelt barátnőm.

- Tudod, nem vagyok rá kíváncsi. – és otthagytam őt.

Blair kijelentése, hogy lefeküdt Jensonnel, nagyon zavart. Tudta, hogy kedvelem Jens, és akkor ezt tette. Nagyon haragudtam rá és azonnal Svájcba akartam repülni. Hívtam magamnak taxit, és egyenesen a reptérre vitettem magam. Nem érdekelt a bőröndöm, ott hagytam mindent a szobába, és elindultam a lépcsőn lefelé.

- Hays. –szólt utánam Jenson.

- Nem szeretnék veled beszélni.

- Elszeretném, magyarázni a történteket.

- Én viszont nem szeretném hallani. –mondtam neki, és a könnyim elkezdtek folyni. – Jens én éreztem valamit irántad, és úgy éreztem Brazíliába neked se vagyok közömbös, és akkor így kell megtudnom mindent.

- De… - próbált ő is mondani valamit viszont én nem hagytam szóhoz jutni.

- Nem ezt vártam tőled.

Beszélgetésünket, egy dudaszó zavarta meg. Kinyitottam a bejárati ajtót, majd a Taxi felé vettem az irányt. Gyorsan még megmondtam J.-nek, hogy Blair hozza el a bőröndömet, és már úton is voltam a reptér felé.